Büntetőjogi határozatok tára. VII. kötet (Budapest, 1927)

10 Anyagi jog. I. A p.—i kir. törvényszék meghozta a következő ítéletet: H. J. vádlott bűnös a Bn. 50, §-ába ütköző és az 1921 : XXVIII. t.-c. 1 §-ra figyelemmel a Btk. 380. §-a szerint minősülő csalás vétségében amelyet úgy követett el, hogy azon célból, hogy magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, N. —on 1919. évi novenber hó 22-én a vasúti jegykiadó pénztárnokot azzal a fondor­lattal, hogy elhallgatta előtte, hogy W. K. b.—i cég szolgálatából még 1917. augusztus hó 15-én kilépett, tévedésbe ejtette és igazol­ványa alapján még 12-szer utazott, miáltal a máv-nak 267 kor. vagyoni kárt okozott. A kir. törvényszék ezért: stb. Indokolás: A kir. törvényszék a főtárgyalás adatai alapján a következő tényállást állapította meg. H. J. 1917 évben mint gyári munkás a „V. K." b.—i cégnél volt alkalmazásban. A szolgálati viszony alapján munkásigazolvány­nyal rendelkezett 1917. évi augusztus hó 15-én kilépett a cég szolgálatából, az igazolványt azonban magánál tartotta. 1919. évi november havában az igazolvány keltének megvál­toztatásával azt érvényben levőnek és ezzel együtt önmagát még szolgálati viszonyban állónak tüntette fel. A vasúti jegypénztárost hamisított igazolvánnyal félre vezetve 1919. év december hó 9-én és 15-én továbbá 1920. évi január hó 4-én és 8-án összesen 4 drb. hétre szóló munkás-bérletjegyet váltott. A heti bérletjegyek felhasználásával összesen 12 alkalommal utazott B.-t és N.-os között. Minden egyes utazás alkalmával 22 K jogtalan vagyoni hasznot szerzett magának. A 12 utazást számítva tehát a Máv.-ot 264 K-val károsította meg. A fenti tényállást a kir. törvényszék a vádlottnak főtárgyalá­son tett beismerő vallomása, az iratokhoz csatolt munkásigazol­vány, a Máv. üzletvezetőségének 6709/920. I. sz. feljelentése és K. L. Máv. állomásfőnök vallomása alapján állapította meg. A vádhatóság képviselője a tényállás alapján vádlottal szem­ben a Btk. 391. §-ába ütköző s a 392. §. szerint minősülő köz­okirathamisítás miatt emelt vádját változatlanul fenntartotta. A kir. törvényszék vádlottnak a fenti tényállásban ismertetett cselekményében a rendelkező részben a vonatkozó szakasz felni-

Next

/
Thumbnails
Contents