Büntetőjogi határozatok tára. VII. kötet (Budapest, 1927)

Anyagi jog. 133 A kir. Kúria a semmiségi panasznak a Bp. 385. §. 1. b) pontjára vonatkozó részét visszautasítja, egyéb részét elutasítja. Indokok: A vádlott a kir. törvényszék ítélete ellen, amely öt a rágalmazás sajtóvétségében bűnösnek mondotta ki és megfelelően megbüntette, — csak a büntetés súlyossága miatt élt fellebbezéssel. Ebből következik, hogy a bűnösség és a bűncselekmény minősítése már az elsőfokú bíróságnál jogerős lett. A törvényben kizárt semmiségi panaszt emel tehát a vádlott és védője, amikor a Bp. 385. §. 1. b) pontjára való hivatkozással a vádbeli bűncselekmény minősítését támadja meg, — azért a Bp. 434. §. harmadik bekezdése értelmében a semmiségi panasz e részét vissza kellett utasítani. A vádlott és védője egyébként a kir. ítélőtáblánál a bizonyítás kiegészítése iránt is tett indítványt abban az irányban, hogy mert a sajtóközlemény igazi szerzője megkerült, aki a valóság bizonyítási jogát érvényesíteni akarja, rendeltessék el újból a bizonyítási eljárás. És mert a kir. ítélőtábla ezt az indítványt jogi 'alapon elútasította, a vádlott és védője a bejelentett semmiségi panaszát a Bp. 384. §. 9. pontjában foglalt alaki semmiségi okra is alapítja. Ez a panasz alaptalan, azért azt a Bpn. 36. §-ának első bekezdése értelmében el kellett utasítani; mert a Bp. 572. §-a értelmében a vádlott végső határidőként a vádirat ellen használható kifogásokban nevezhette volna meg azt, akinek felelősségre vonása az ő ellene indított eljárás megszüntetését vonja maga után ; továbbá mert a vádlott a saját személyére nézve a St. 53. §-ában meghatározott időn belül a valóság bizonyítását indítványozta ugyan, de bizonyítékait nem terjesztette elő, sőt az elsőfokú főtárgyaláson a valóság bizonyításáról kifejezetten lemondott, tehát később valóság bizonyítási keretben sem kérhette a bizonyítás kiegészítését. Ezek szerint a kir. ítélőtábla a felhozott alaki semmiségi okot nem valósította meg. Az a — e helyütt csak elméleti szempontból érintett — védelmi érv pedig, hogy ily formán a rágalmazás vétsége miatt kimondott bűnösség megáll, holott a valóság bizonyítása sikerülhetett volna, ami a Bv. 16. §-a értelmében a vádlott felmentését eredményezné, — a Bv. 1. §-ának helyes értelmezése mellett súllyal nem bir; mert a Bv. \. §-ában meghatározott rágalmazás vétségének a valótlanság nem eleme. Ez másként annyit jelent, hogy bűnösnek