Büntetőjogi határozatok tára. VII. kötet (Budapest, 1927)

132 Anyagi jog. gát nevezte meg szerzőként, ami egyértelmű volt a szerző kiléte megjelölésének megtagadásával, de mivel akkor még a valódi szerző egyébként is ismeretlen s így felelősségre vonható nem volt, csupán F. I. szerkesztő ellen volt a bűnvádi eljárás tovább folytatható. F. I. a vádirat elleni kifogásaiban sem fedte fel a valódi szerző kilétét, hanem ezt csak utóbb cselekedte, amikor már a Bp. 572. §-nak 1. bekezdése szerint nem volt joga ahhoz, hogy a sajtójogi felelősséget, mely őt az adott esetben tulajdonképen csakis mint felelős szerkesztőt terhelte, a szerzőre, vagyis H. K.-ra átháríthassa. Az alsóbíróságok tehát megsértették a törvényt, midőn a Bp. 572. §-nak rendelkezése ellenére a helyett, hogy csupán F. I.-t mint felelős szerkesztőt vonták volna felelősségre, H. K.-t a szerzőt ítélték el, holott utóbbival szemben a szerzői fokozat felelőssége a fentiekre való tekintettel már érvényesíthető nem volt. Ez a Bp. 385. §. 1. c) pontjába ütköző törvénysértés H. K. vádlott sérelmére szolgált, mely sérelem a Bp. 385. §-nak végbekezdése értelmében hivatalból volt észlelendő. Ehhez képest az alsóbírósági ítéletek vonatkozó sérelmes rendelkezése a rendelkező rész értelmében megsemmisítendő és a törvénynek megfelelő ítélet volt hozandó. 811. szám. Bv. A Bv. 1. §-ában meghatározott rágalmazás vétségének a valót(1914: XLI. lanság nem eleme. Bűnösnek mondható ki a rágalmazás vétségében az ^'tf 'l is' valót írt, ha a valóság bizonyítását a törvény kizárja (15. §.) io.es ló. §. vagV |ia a vádlott a 13. §-ban kapott jogával törvény előírta időben és feltételek között nem él, vagyis a bizonyítást nem kérte s bizonyítékait elő nem terjesztette. E. H. 1922. június hó 13-án B. L 2439/1922. szám. Elnök : Ráth Zsigmond a m. kir. Kúria másodelnöke. Előadó: Magyar István kir. kúriai bíró. Koronaügyészség : Szeőke István koronaügyészi helyettes. A m. kir. Kúria a rágalmazás sajtóvétségével vádolt H. L. ellen a b.—i btő. kir. törvényszék előtt folyamatba tett s ugyanott 1921. évi november hó 16. napján BV. 2094/3-1921. szám alatt, a b.—i kir. ítélőtábla által pedig a vádlott fellebbezésére 1922. évi február hó 7-én 10. B. 74/14-1922. szám alatt elintézett bűnvádi pert a vádlott és védője semmiségi panasza folytán vizsgálat alá vette és a következő végzést hozta: