Büntetőjogi határozatok tára. VI. kötet (Budapest, 1926)

Anyagi jog. 19 1. b) pontja alapján a téves minősítés miatt stb. A kir. Kúria a kir. főügyész semmiségi panaszát alaposnak találta. E felülvizsgálatnak alapja pedig az alsóbíróságok — jelesül a kir. főügyész panasza tekintetében a kir. ítélőtábla által valónak elfogadott s e helyütt kötelezően irányadó tényállás, amely lényegében a következő: Özv. M. J.-né Ö. F. vádlott 1899. évi november hó 27-ik napján kötött házasságot néhai M. J.-sal, akit nem szeretett, akihez csak anyja kényszerítésére ment férjhez, de akivel közel 20 évig tartott házasságuk alatt semmi baja nem volt, sőt tőle három gyermeke is származott. A háború kitörése után a katonai szolgálatra behívott M. J., az elhalt volt az, aki a gazdasági munka elvégzésére a háztartásába feles munkásnak bevette az akkor 50 éven felüli K. A.-t. A harctérre távozott férj nem sejtette, hogy neje K. A.-sal csakhamar benső szerelmi viszonyt kezdett, együtt éltek, együtt háltak, mint férj és feleség, s közös vágyuk volt, hogy a férj bárcsak ott maradna a harctéren, hogy ők végleg egymáséi lehessenek. M. J. azonban 1918. november havában sértetlenül hazatért, de K. A.-t azért el nem engedte, tovább is a háznál tartotta. Minthogy azonban a férj jelenlétében a vádlottak a bűnös szeretkezést nem folytathatták, az akadályul szolgáló férj elpusztítását határozták el. E végből K. A. vádlott mérget próbált szerezni, de siker nélkül; az asszony pedig 2 héten át légykővel etette a férjét, de hasztalan, mert a gyenge arzéntartalmú légykő csak nagyobb adagolásban életveszélyes szer, kis mennyiségben nem. A vádlott asszony egyébként azt állítja, hogy a légykövet azért etette a férjével, mert az az ágyba maga alá csúnyított s szerinte pedig ez ellen jó a légykő. A sikertelen próbálkozások után abban az új tervben állapodtak meg a vádlottak, hogy mert az elhalt férj és K. A. vádlott kölcsönösen szokták egymást beretválni, K. A. majd beretvával vágja el a mindkettőjök útjában álló férj nyakát. 1919. évi január hó 25-én és február hó 1- én K. A. akarta is szándékát végrehajtani, de első ízben nem volt bátorsága. Az ölés gondolatára elöntötte a forróság, ahogy magát kifejezi, — másodízben pedig félt, nem volt lelki ereje a szándékolt tett végrehajtására. Özv. M. J.-né ezekre a sikertelenségekre majd azt jegyezte