Büntetőjogi határozatok tára. VI. kötet (Budapest, 1926)

20 Anyagi jog. meg, hogy „más ember kell ahhoz, nem való az magának", majd oda vetette: „Nem is meri maga azt megtenni!" — Való tény pedig, hogy az előrehaladtkorú K. A. úgy szerette a kir. ítélőtábla ténymegállapítása szerint „az ő társadalmi körében feltűnően csinos, fiatalos külsejű asszonyt, hogy majd megbolondult érte", — férfiasságát, bátorságát lekicsinylő megjegyzései tehát nagyobb akaraterő kifejtésére ingerelhették őt. S 1919. évi február hó 8-án tényleg előre megsúgta az asszonynak, hogy ma végrehajtja tettét, „ma lesz a J. megberetválva", amihez az asszony hallgatag hozzájárult. S ezúttal K. A. szavát beváltotta s a borotválás közben fejét hátrahajtó M. J. nyakát egy vágással elvágta. A halál rövidesen bekövetkezett, de annyi ereje még volt a haldoklónak, hogy gyilkosát rokonai előtt megnevezte, viszont a vádlott asszony társát azonnal védte s férjét öngyilkosnak állította. E tényálláshoz a kir. ítélőtábla még külön is kifejezetten megállapítja tényként azt is, hogy az ölés gondolata K. A.-ban fogamzott meg; hogy a beretvával való kivégzés terve is tőle eredt, aki az öregedő ember túlzó érzéki vágyával a bolondulásig szerette a szép asszonyt, hogy a kivégzés reggelén saját elhatározásából jelentette az asszonynak, hogy ma öli meg az urát, s az asszony ezúttal is, mint mindig, csak helyeslőleg tudomásul vette a tervét. A tényállásból a kir. törvényszék azt a jogi következtetést vonta le, hogy K. A.-t özv. M. J.-né bujtotta föl férje megölésére, amelyet az el is követett, mert szerelmétől elvakulva megtett mindent, hogy az asszonyt bírhassa. Az asszony befolyása, magatartása, nyilatkozatai helyeslése, fitymáló szavai végzetes erővel arra terelték az asszonynál akarat gyengébb embert, amire az asszony akarta: az ölés elhatározására és véghezvitelére. A kir. törvényszék ennélfogva özv. M. J.-nét mint a gyilkosság bűntettére való felbujtót mondotta ki bűnösnek és halálra ítélte; K. A.-t pedig, mint a gyilkosság tettesét életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta. Ezzel szemben a kir. ítélőtábla a fentebb külön kiemelt tények megállapítása mellett arra a jogi következtetésre jutott, hogy özv. M. J.-né a K. A.-ban megfogamzott és vele előzetesen közölt ölési szándékot csak tudomásul vette, helyeselte, egyes kijelentései által azt K. A.-ban ébren tartotta, amely eselekménye a szándékos reábírás fogalmát ki nem meríti, mert K. A. elhatározására döntő befolyással nem volt." A kir. ítélőtábla ennélfogva a K. A.-ra