Büntetőjogi határozatok tára. VI. kötet (Budapest, 1926)

28 Anyagi jog. panasznak csupán törvényben vagy törvényerejű rendeletekben meghatározott semmiségi ok miatt van helye. Minthogy pedig nincs olyan törvényes rendelkezés, mely az előzetes letartóztatásnak és vizsgálati fogságnak, avagy az ítélet­hozatal előtt más címen kiállott fogvatartásnak a kiszabott bünte­tésbe való beszámítására vonatkozóan külön semmiségi okot állapítana meg, ennélfogva a vitás kérdés megoldásánál elsősorban az döntendő el, hogy a büntető ítéletnek a kiállott fogvatartás beszámí­tására vonatkozó rendelkezésre okozhat-e olyan törvénysértést, amely a Bp-ben meghatározott semmiségi okok valamelyikének ismérveit kimeríti. Vizsgálva a szóbanforgó beszámításra vonatkozó törvényes szabályokat, mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy azok foglalnak ugyan magukban olyan rendelkezéseket is, amelyektől a bíróságnak eltérnie nem szabad; ezen kötelező szabályok mellett azonban a rendszerint előforduló esetek többségében a beszámítás mérvét illetően a bíróságnak szabadkezet engednek. Az utóbbi esetekben vagyis a kötelező szabályok esetén kívül, a bíróság az ügy körülmé­nyeihez képest a sajár belátása szerint határozhat a beszámítás kérdé­sében, határozatával tehát a beszámítást illetően anyagi semmiségi ok megállapítására indokul szolgáló törvénysértést nem-is követhet el. A perjogi általános szabályok szerint ugyanis a bíró a kivéte­lesen reája ruházott diszkrécionális hatalomnál fogva, ennek határai között szabadon mérlegel és dönt anélkül, hogy ebben őt a saját meggyőződésén és igazságérzetén kívül más is befolyásolhatná. Az ily alapon létrejött bírói döntés esetében tehát a Bp. perorvoslati rendszere szerint az elsőfokú ítélet ellen lehet ugyan fellebbezni, amennyiben ezt a törvény kivételesen ki nem zárja, amiatt azonban anyagi semmiségi okot érvényesíteni nem lehet, mert erre csak olyan törvényes jogszabály mellőzése, avagy téves alkalmazása nyújthat alapot, amelyet a bíró alkalmazni köteles s amelynek megsér­tése a vonatkozó törvénynek megállapítása szerint semmiségi ok. Már ezekből is világos, hogy az ítélethozatal előtt kiállott fogvatartás beszámításának kérdésére vonatkozó kötelező jogszabályok mellőzése, vagy téves alkalmazása, mint törvénysértés, alapja lehet valamely semmiségi oknak. Az lehet tehát csak a kérdés, hogy a Bp. szerint van-e olyan anyagi semmiségi ok, amely ezekre a törvénysértésekre alkalmazható.

Next

/
Thumbnails
Contents