Büntetőjogi határozatok tára. V. kötet (Budapest, 1915)
2g6. és joo. §. 4-QJ. szám. 2 5 A kir. Kúria gyilkosság bűntette és rablás bűntette miatt vádolt B. I. ellen a t - i kir. törvényszék mint esküdtbíróság előtt folyamatba tett s ugyanott 1911. évi november bó 24-én 11551. sz. alatt kelt ítélettel elintézett bűnvádi pert B. I. vádlottnak és védőjének semmisségi panasza folytán vizsgálat alá vévén következő végzést bozott: A Bp. 385. 1. a) pontjára fektetett semmisségi panasz visszautasíttatik; a többi okra alapított semmisségi panasz pedig elutasíttatik. Indokok: ... Az esküdtbírósági ítélet ellen a védő a Bp. 385. §. 1. a) és b) pontjai stb. alapján jelentett be semmisségi panaszt, fentartotta továbbá a főtárgyalás folyamán érvényesített alaki semmisségi panaszokat is . . . ... Az alaki semmisségi okon bejelentett semmisségi panaszt illetően: B. J. tanúnak a kihallgatása során a védelem azt az indítványt tette, hogy ennek a tanúnak a kihallgatása mellőztessék abban az irányban, amely a vádlottnak a katonaságnál viselt dolgaira vonatkozik, mert az üggyel összefüggésben nincsen. A főtárgyalást vezető elnök kijelentvén, hogy a tárgyalás vezetése és a tanuk kihallgatása elnöki jogkörhöz tartozik, nem engedi meg, hogy ebben a felek megzavarják. A védő erre azt a kérelmet terjesztette elő, hogy ebben a tekintetben bírói határozatot kér. Az elnök kijelentvén, hogy nem "bocsátja bírói határozat alá a védő előterjesztését, a védő e miatt a Bp. 384. §. 9. pontja alapján semmisségi panaszt használt. Ebben az elnöki intézkedésben azonban nincsen törvénysértés ; mert a Bp. 307. §-ának rendelkezése szerint bizonyos az, hogy a főtárgyalásra megidézett tanuknak a kihallgatása — a Bp. 308. §. esetét kivéve — az elnök jogköréhez tartozik, de sőt az elnök köteles őrködni afelett is, hogy a bírák és felek olyan kérdéseket ne intézzenek a tanukhoz, amelyeket a törvény meg nem enged, mert megadja a törvény az elnöknek azt a jogot, hogy ily esetben a felelet-adást is megtiltsa (Bp. 307. §. 3 bek.). Minthogy pedig az elnök jogköréhez tartozó intézkedések felülvizsgálata a kir. törvényszék hatáskörébe nem tartozik, mert ezt a törvény (Bp. 296., 300. ^.) kizárja, helyesen járt el a főtárgyalási elnök, amikor intézkedését nem bocsátotta a kir. törvényszék felülvizsgálata alá.