Büntetőjogi határozatok tára. II. kötet (Budapest, 1907)

3*7- $­IIJ. szám. 59 kezdésében kifejezett és a Bp. 555. §-hoz képest a kir. törvény­székre, mint másodfokú bíróságra is kötelező azt a rendelkezést, amely szerint ((vádlott büntetése egyedül a vádlónak a vádlott terhére használt fellebbezése esetében súlyosbítható)), megsér­tette, a midőn e vádlott büntetését a 92. §. mellőzésével hat napi fogházra mint fő- és 20 korona pénzbüntetésre, mint mellékbün­tetésre felemelte. Minthogy tehát a kir. törvényszék köteles lett volna a ne­vezett vádlott által is megnyugvással fogadott elsőbírósági íté­letnek e vádlott irányában való felülbírálatától tartózkodni és az általa e tekintetben érintetlenül lett volna hagyandó: a másod­bíróság ítéletének azt a részét, a mi B. V.-re vonatkozik és a törvény megsértésével hozatott, megsemmisíteni s hatálytalanná tenni kellett. 115. szám. 387. §. ut. bek. A Bp. 387. §-ának utolsó bekezdése szerint a fellebbező vádlott javára szolgáló körülmény alapján, ha az más vádlottra nézve is fennforog, az ítélet az utóbbi javára is megváltoztatandó, habár fellebbezéssel nem élt is. J. E. 1906. évi április hó g-én 3746 1906. sz. Elnök: Válkai Bertalan kúriai bíió. Előadó : dr. Szegheö Ignác. Koronaügyészség: dr. Baumgarten Izidor korona­ügyészi helyettes. A kir. Kúria a becsületsértés vétsége és közcsend elleni kihágás miatt vádolt Sz. A.-né M. J. és özv. Ny. D.-né szül. Sz. R. ellen a sz.—i kir. járásbíróság előtt folyamatba tett bűnvádi per­ben a koronaügyésznek a jogegység érdekében használt peror­voslata folytán következő ítéletet hozott: A koronaügyész perorvoslata alaposnak találtatván, kimon­datik, hogy a Bp. 387. §-ának utolsó bekezdése szerint a fellebbező vádlott javára szolgáló körülmény alapján, ha az más vádlottra nézve is fennforog, az ítélet az utóbbi javára is megváltoztatandó, habár fellebbezéssel nem élt is. Megsértette tehát a törvényt a gy.—i kir. törvényszék fentebb idézet keletű és számú ítéletével annyiban, amennyiben az elsőfokú bíróság által elítélt két vádlott közül az egyiket a fellebbező Sz. A.-né M. J.-t az ennek javára szolgált olyan körűi-

Next

/
Thumbnails
Contents