Büntetőjogi határozatok tára. I. kötet (Budapest, 1907)

74 2g. szám. Btk. de másrészről a jogellenes testi sértés elkövetője sem vál­hatván büntetlenné azáltal, mert azon merényletet a közhatóság közege ellen ennek hivatalos eljárása közben követte el: ezeknél fogva sem a Btk. V. és XX. fejezetei, sem annak büntetési rendszere alapján nincs igazolva, hogy a fentkiemelt esetben, a tettes akár egyedül a hatóság elleni erőszakban, akár csupán a testi sértésben mondassék ki bűnösnek s csakis az ezen cselekmények egyikére rendelt büntetéssel büntettessék. De ezenfelül nem igazolható a megjelölt fölfogás a Btk. 95. és 96. s;-ai szempontjából sem. A Btk. 96. $-a szemközt állít­ván az esetet, melyben az ugyanazon személy által elkövetett «több büntetendő cselekmény)) képezi az együttes megítélés és büntetés megállapításának tárgyát, a Btk. 95. J^-ában megjelölt azon esettel, melyben a büntető törvénykönyv több rendelkezése «egy büntetendő cselekmény)) által sértetik meg: a törvény sehol sem határozta meg közelebbről ezen egymással ellentétbe helye­zett és folyományaiban nagy horderejű különbségek tényező elemeit. Azon kérdést illetőleg tehát, hogy a konkrét esetben a Btk. 95- vagy 96. §-ának esete, vagyis, hogy eszmei vagy anyagi bűnhalmazat forog-e fenn ? az ítélőbiróság az eziránt fennálló, de a törvénykönyvben tüzetes meg nem határozhatott elvek és sza­bályok irányozására lévén utalva; tekintve, hogy a hatósági közeg elleni erőszak külön bün­tetendő cselekményt képez; tekintve, hogy a testi sértés is bárki ellen követtessék el, szintén külön büntetendő cselekményt állapít meg; tekintve, hogy a hatósági functio teljesítésének erőszakkal való akadályoztatása, illetőleg tettleges bántalmaztatása nem azonos a hatósági functiót végező személy elleni testi sértés el­követésével ; tekintve, hogy az aerőszak)) több büntetendő cselekmény tényező eleme lévén : a személy elleni alkalmazásban sem meríti ki a testi sértés bűntettének vagy vétségének a törvényben meg­határozott fogalmát; tekintve, hogy ennélfogva a hatósági közeg elleni erőszak elkövettethetik, tehát a Btk. 165., úgy 168. faiban meghatározott bűntettnek valamennyi tényező eleme megvalósíttathatik anélkül,

Next

/
Thumbnails
Contents