Büntetőjogi határozatok tára. I. kötet (Budapest, 1907)
29. szám. 75 hogy ezáltal az illető közeg ellen a Btk. XX. fejezetében meghatározott valamelyik büntetendő cselekmény követtetnék el; tekintve, hogy az előrebocsátottak szerint a testi sértés a hatósági közeg elleni erőszaktól in abstracto elkülönített, in eoncreto pedig elkülöníthető törvénysértést^ képez ; tekintve továbbá, hogy az, aki hatósági közeget, hivatalos feladatának foganatosításában azáltal akadályozza, hogy az ellen testi séitést követ el — beszámítható állapotának feltevése mellett —\ szükségszerű tudatával bir, hogy nemcsak erőszakosan felülemelkedik a közrend követelményein és gátolva a közhatósági feladat teljesítését, ezáltal büntetendő cselekményt követ el, hanem tudatával bir egyszersmind annak is, hogy az ember elleni testi sértés elkövetésével, ennek egészségét és testi épségét jogtalanul megtámadja, és ezáltal az utóbbi szempontból is a büntetőtörvény alá eső felelősségnek teszi ki magát; tekintve, hogy a fent feltételezett esetben a tettes mindkét irányban tudatosan cselekedvén, két külön jog megsértésére határozta el magát és ezen nem egy, hanem egymás mellett levő két elhatározását tettleg végrehajtva, ezzel két külön jogot sértő eredményt hozott létre; tekintve, hogy a két külön szándék és a két külön eredmény közötti közvetítést eszközlő, habár látszólag egy fizikai cselekedet nem teszi szükségszerűen eggyé a két jogsértő szándékra visszavezethető és két külön jogot sértő eredményben nyilvánuló cselekményeket és ezek szerint nem «egy» büntetendő cselekmény általi több törvénysértés, hanem tényleg és valódilag «két» büntetendő cselekmény forogván fenn: azon felfogás, hogy a tettes a föltett esetben a Btk. 95. §-ának alkalmazásával csak egyik cselekménynek büntetésével hun tettessék, a Btk. 95. és 96. fainak egybevetéséből és egymáshoz való viszonyításából sem mutatkozik igazoltnak. Mindezeknél fogva kimondja a kir. Kúria büntető tanácsainak teljes ülése, vonatkozólag a 7433. és 4134 1883. B. sz. a. felmerült esetre: hogy az esetben, ha a hatósági közeg hivatalos feladatának foganatosításában azáltal akadályoztatik, hogy ellene a megakadályozás céljából testi sértés bűntette vagy vétsége követtetik el, és ha ezáltal a megakadályoztatás be is következett: a tettes