Nagy Domokos (szerk.): A házassági jog és a kuria gyakorlata (Budapest, [1940])
214 házastársát, hogy az életközösség folytatására bármikor hajlandó;433 mindkét peres fél elsősorban a kibékítéssel bízta meg ügyvédjét;434 mindkét peres fél kijelentette a per folyamán, hogy a kölcsönös házastársi kötelességsértések ellenére hajlandó helyreállítani az életközösséget;435 a bontást kérő a békéltetési tárgyaláson,436 más esetben a per későbbi szakában kijelentette, hogy hajlandó a megszakadt házassági életközösséget folytatni.437 2. A bontást kérőnek olyan ténye is a feldultság hiányát bizonyítja, mely arra mutat, hogy nem a bontóokul felhozott kötelességsértés indította a házasság felbontásának kérésére, hanem a kötelék felbontását egyéb okból szorgalmazza s a kínálkozó kötelességsértést csak eszközként használja célja eléréséhez. Ez következik a bontást kérőnek abból a kijelentéséből, hogy házastársával visszaállítaná az életközösséget, ha az el tudná öt tartani;438 tudna házastársával együtt élni, ha ez háza felét reáiratná.439 Ez következik abból is, hogy a bontást kérő a bontóokul felhozott kötelességsértés miatt megszakított életközösséget utóbb visszaállította, majd minden ok nélkül ismét megszakította;440 az eltávozás jogos okára keresetet alapító házastárs az életközösség helyreállítására irányuló felszólításra indokolatlan és jogosulatlan követeléseket támasztott és ezek teljesítésétől tette függővé visszatérését;441 az elszenvedett gorombaságok miatt bontást kérő feleség a kereset benyújtása előtt tartásdíjfizetésre azzal a figyelmeztetéssel szólította fel férjét, hogy a fizetés elmulasztása esetén meg fogja indítani a bontópert.442 3. A múltban, különösen gyakrabban előfordult súlyosabb, vagy hasonló súlyú házastársi kötelességsértés megbocsátása alapos következtetést nyújt arra, hogy a korábbinál nem súlyosabb újabb sérelem nem idézett elő feldultságot. Példák: a házastárs kölcsönös perpatvarban használt sértő kifejezésre és kisebb bántalmazásra alapítja keresetét annak ellenére, hogy korábban megbocsátotta a súlyosabb beszámítás alá eső testi bántalmazásokat;443 kisebb eltulajdonítást hoz fel bontóokul, holott az együttélés alatt elkövetett és 1 havi fogházzal sújtott lopást megbocsátotta;444 a korábban elkövetett és a 433 2558/1933. 434 2623/1933. 435 975/1929., 6142/1930. 438 490/1928. 437 4832/1929., 4861/1929. 438 7141/1928. 439 818/1931. 440 563/1934. 441 4336/1932. 442 3 3 66/192 7. 443 4355/1928. 444 3736/1927.