Nagy Domokos (szerk.): A házassági jog és a kuria gyakorlata (Budapest, [1940])
205 elhajtása végett orvoshoz jár;388 a hivatali alkalmazásban lévő feleség elhallgatta férje előtt, hogy főnökével, ennek költségén színházba, majd vendéglőbe ment, azt állította, hogy főnökének felesége is velük volt és ezt az állítását fenntartotta akkor is, amikor férje kételkedését fejezte ki.389). Abban a kérdésben, hogy a naplót vezető házastárs tartozik-e a napló tartalmát házastársával közölni és hogy annak tartalmával házastársi kötelességsértés megvalósítható-e, illetve bizonyítható-e, a Kúria a következő álláspontot foglalta el: ,,a férj csak annyiban jogosult a napló tartalmát megismerni, feleségét a napló vezetésétől eltiltani, a naplót birtokába venni, amennyiben a család anyagi és erkölcsi javainak családfői minőségben reábízott védelme azt indokolttá teszi, vagy ha azt a házastársak közötti benső viszonyt megzavaró súlyos gyanuokok teszik szükségessé. E kivételtől eltekintve, a nőnek közlésre nem szánt, kizárólag a maga részére megtartani kívánt s ebből a célból lezárva tartott naplóban kifejezett gondolatait, érzelmeit és érzéseit a férj ellenőrizni jogosítva nincs. A napló a lelkivilág írásbafoglalása s így annak tartalmából a házassági kötelességsértés meg nem állapítható, ha csak a külső élet a kötelességsértés eseményeivel összhangban nincs . . ."39° Nem sértette közlési kötelességét a feleség azzal, hogy községi jegyző bátyjának hivatali sikkasztásáról 3 nap alatt sem tett említést férjének, mert a szégyenérzet, melyet egyik családtag bűncselekménye felidéz, természetessé teszi, hogy a feleség testvére sikkasztását mindaddig vonakodott férje előtt feltárni, amíg remény lehetett arra, hogy a bűncselekményt jóvá lehet tenni.391 A kölcsönös bizalom kötelessége nemcsak a személyi, hanem a vagyoni kérdésekre is vonatkozik,392 mert a magyar há388 793/1933. 389 844/1934. Ez ügyben megjegyzi a kir. Kúria, hogy a hivatali alkalmazásban lévő férjes nő főnökével és hivatalnoktársaival úgy a hivatalos, mint hivatalon kívüli érintkezésben könnyen jut olyan helyzetbe, amelyben kellően át nem gondolt viselkedésével erkölcsös élete iránt mások elítélő véleményét és férjének gyanúját kelti fel. Éppen ezért csak a nő tapintata vonhatja meg azt a határt, amelyen belül hitvestársi kötelmeinek sérelme nélkül hivatali állásával szükségképen egybekötött szabadságával élhet és amelyet túllépve, magatartása már a hitvestársi kötelességsértés fogalmát állapítja meg. Az ebből származó nehézségekkel úgy a férjnek, mint az alkalmazásban lévő férjes nőnek egyaránt számolnia kell. Erre való tekintettel a Kúria nem abban látta a kötelességsértést, hogy az alkalmazott feleség főnökével és ennek költségén ment színházba, majd vacsorázni, hanem a házasság bensőségével járó őszinte közlési kötelességnek súlyos megsértését az eltitkolásban látta. 390 7689/1929. 391 1943/1931. 392 1943/1931