Sándorfi Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata 1930-1940. Pótfüzet a „részvényjog bírói gyakorlata 1867-1930” c. műhöz (Budapest, 1940)

52 lyossága szempontjából nincsen jelentősége annak, hogy az a megbízás nem igazgatósági ülésen alakszerű határozattal, hanem a főkétrdésekben intézkedő igazgatósági tagok által történt, a többi igazgatósági tag hallgatólagos tudomásulvételével. Az alperes r.-t. alapszabályainak 22. §-a szerint az igazgatóságnak jogában áll egy vagy több tagját közvetlen üzletvezetésre kirendelni, amely minőségben kifejtett működésért az illető igazgatósági tagnak díjazás jár. Nyilván téves az alperesnek az az érvelése, hogy a felperes a kifejtett tevékenységet igazgatósági tagsági minőségénél fogva külön díjazás nélkül tartozott elvégezni. Nem jogszerű alperesnek az a panasza sem, hogy a fellebbezési bíróság megsértette azt az anyagi jogszabályt, hogy az igazgatóság által kiküldött igazgatósági tag munkájának díjazása a közgyűlés elhatározása alól el nem vonható. Mert ha a részvénytársaságnak arra hivatott szerve az igazgatósági tag kiérdemelt díjának megálapítása iránt nem határozott, nincs törvényes akadálya annak, hogy a jogosult igényét a bíróság előtt érvényesítse. (Kúria P. IV. 2060/1390.) Igazgatóság tagjainak díjazására vonatkozó gyakorlat nem visszaható erejű. A m. kir. Kúria 1927. április 26-án Pk. IV. 732/1927. szám alatt kelt, a P. H. T. az 1930. évben megjelent VI. kötetében 844. szám alatt felvett határozatában egy részvény társaság alapszabályainak a cégjegyzésbe bevezetése alkalmával azt az elvi kijelentést tette, hogy a részvénytársaság igazgatósága nem állapíthat meg a maga, vagy valamelyik tagja részére a részvénytársaság vagyoni megterhelésével járó olyan vagyoni javadalmazást, mely az alapszabályokban tüzetes körülhatárolással benn nem foglaltatik, vagy a közgyűlés, mint a részvénytársaságnak erre hivatott sze/rve által külön el nem határoztatott. A m. kir. Kúriának ez a határozata szakított a kereskedelmi törvény hatályba lépése óta fennálló azzal a bírói gyakorlattal (amely legutóbb a m. kir. Kúria 1920. május 5-én P. VII. 1817/1919. számú határozatában jutott kifejezésre), s amely megengedhetőnek találta, hogy az igazgatóság külön közgyűlési felhatalmazás nélkül is javadalmazást állapíthasson meg ama tagjai részére, akik rendes működési körükön kívü, mint a társaság tisztviselői vagy más külön megbízás alapján különleges szolgálatot teljesítenek. A kir. Kúriának ez az elvi határozata ezek szerint a bírói gyakorlatban tovább fejlődő cégjognak egy újabb szabályát hívta életre, amely a határozattárba történt felvétele útján kellő nyilvánosságot nyer, úgy hogy ahhoz a közzétételt, 1930., követő években meghozott és meghozandó részvénytársasági és szövetkezeti közgyűléseknek, valamint az újonnan keletkező társaságok alapszabályainak szigorúan alkalmazkodniok kell. Ellenben a forgalom biztonsága, a kereskedelmi életben megkívánt bizalom és jóhiszeműség egyaránt kizárják, hogy az igazgatóság hatáskörét megszorító ez az új jogszabály visszaható erővel hjivatalból, a 32 évi elévülési időn belül megtartott összes közgyűlések e tárgyú határozataira is kiterjesztessék s ezzel évtizedek lezárt üzleti élete a felforgatás veszélyé-