Sándorfi Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata 1930-1940. Pótfüzet a „részvényjog bírói gyakorlata 1867-1930” c. műhöz (Budapest, 1940)

107 tóse túlmegy azon a határon, amelyet a gazdasági és jogi viszonyok józan mérlegelésén alapuló kereskedői előrelátás és óvatosság indokolttá tesz. A szakértői vélemény alapján azonban, amit az alsófokú bíróságok bizonyítékul elfogadtak, azt kellett megállapítani, hogy a jelen esetben rejtett tartalékok gyűjtése nem volt indokolatlan, mert azt a részvénytársaság vagyoni helyzetének biztonsága és az évi mérlegek eredményeiben az egyenletesség biztosítása, egyaránt megkívánta. A részvénytársaság igazgatósága az ekként létesült rejtett tartalékokat — rendelkezésüknek megfelelően — későbbi üzleti évek üzemi veszteségének fedezésére és ehhez képest az illető üzleti év ily veszteségének a mérlegből való kiküszöbölésére felhasználhatta; de a rejtett tartalék létesítésénél irányadó és a fenn kiemelt szempontok sérelme nélkül felhasználhatta azt a későbbi üzleti években mérlegszerű nyereség képzésére is, mert a társasági alapszabályok 39. §-a, mely a részvényesek számára még a tartalékalap terhére is biztosított osztalékot, ezt nyilván megengedte. Az irányadó tényállás szerint a részvénytársaság bukása hirtelen, egyik napról a másikra következett be és közvetlen oka az volt, hogy a betétesek az intézetet tartalékbetéteik kiadása végett megrohanták; tették pedig ezt olyan időben, amidőn a szakértő véleményével bizonyított tényállás szerint az igazgatóság tagjai a részvénytársaság főüzletágában, vagyis az ingatlanok forgalmi terén mutatkozó kedvező viszonyokra tekintettel még mindig bizalommal lelhettek a részvénytársaság vagyoni helyzetének jövőbeli kedvező fejlődése iránt. Ily körülmények között pedig az igazgatóság tagjai, közöttük az alperesek is, még közvetlenül az intézet hirtelen bukása előtt is jóhiszeműen, vagyis a köteles gondosság megsértése nélkül feltételezhették, hogy a rejtett tartalékoknak nyereségképzésre felhasználása ós, a társasági vagyon immobilizálódása nem rejt magában lényeges veszélyt a részvényesek és a hitelezők érdeke szempontjából és nem fog ezek károsodására vezetni. Ehhez képest adott esetben az igazgatóság tagjainak, köztük az alpereseknek az a cselekménye, mely a rejtett tartalékoknak nyereségképzésre való fordítására és a társasági vagyon immobilizálódására vonatkozik, nem tekinthető vétkesnek; következésképen nem szolgálhat jogszerű alapul a kereseti kárkövetelésre. (Kúria P. IV. 4764/1935.,' Külföldi járadékkövetelés értékelése. A fellebbezési bíróságnak jogorvoslattal meg nem támadott megállapítása szerint a szóbanforgó 100.000 francia frankos év járadék tőkésített értéke évről-évre csökken és a nemzetközi bonyodal mak esetében már korábban, de a közgyűlést követő 26 év múlva feltétlenül megszűnik, amellett a külföldi csoporttal kötött megállapodás szerint bizonyos esetekben meg is vonható, az értéke pedig a nemzetközi devizahelyzet hullámzásától is függ. Nem vitás, hogy a kérdéses járadékkövetelésnek a zárszámadás évében befolyt annuitását alperes a nyereség- és veszteség-számlában teljes értékkel felvette és ezáltal a járadékban rejlő vagyonértéknek erre az évre eső tőkeértékét elszámolta. Ilyen tényállás mellett pedig, miután a fran-