A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai 1958. XI.-1960. X. (Budapest, 1961)
A budapesti fővárosi bíróság terheltnek a vagyoni előny megfizetésére való kötelezését lényegileg azért mellőzte, mert terhelt a G. Gy-nétól kapott teljes pénzösszeget G. Gy-nénak visszafizette, így ténylegesen jogellenesen nem gazdagodott. A vagyoni előny megfizetésével kapcsolatos álláspont azonban törvénysértő. A BHÖ 122. pont (1) bekezdése értelmében ugyanis el kell kobozni azt a dolgot, amely a 117 —121. pontok eseteiben az adott vagyoni előny tárgya volt. Ha az adott vagyoni előnynek nem dolog volt a tárgya, vagy ha a dolog elkobzását nem lehet elrendelni vagy foganatosítani, azt aki a vagyoni előnyben részesült, az előny értékének megfizetésiére kell kötelezni. A BHÖ 122. pont (1) bekezdésében foglalt jogszabály célja az, hogy a megvesztegetett, vagy a tiltott előnyt elfogadó személy ne tarthassa meg azt a dolgot, amely a részére adott vagyoni előny tárgya volt. Elkobzásról, illetve az azt helyettesítő vagyoni előny fizetésére kötelezésről azonban csak akkor lehet szó, ha az elkövető a vagyoni előnyhöz akár pozitív, akár negatív formában (pl. tartozás elengedése által) ténylegesen hozzájutott. Terhelt az 1500 Ft-ot G. Gy-nétól átvette, a vagyoni előnyhöz tehát ténylegesen hozzájutott. Nem változtat ezen az a körülmény, hogy a terhelt az 1500 Ft-ot utóbb G. Gy-nénak visszaadta. A visszafizetés ténye csupán annyi változást eredményez, hogy most már az elkobzás elrendelése helyett terheltet az előny értékének megfizetésére kell kötelezni. Nincs ellentétben ezzel az állásponttal a BHÖ 122. pont (2) bekezdése, amely szerint az ott megjelölt esetekben az, aki a vagyoni előnyt adta, az előny értékét visszakövetelheti, tekintet nélkül arra, hogy azt elkobozták-e, vagy az elkövetőt az előny értékének a megfizetésére kötelezték-e. Ezt a szabályt ugyanis az indokolja, hogy egyrészt a vagyoni előnyt adó személynek érdekében álljon a cselekmény leleplezése, másrészt, hogy a vagyoni előnyt adó és elfogadó viszonylatában a kérdés a polgári jog szempontjából rendeződjék. Ez azonban nem érinti a Btá. 122. pont (1) bekezdéséből folyó jogi következményeket. E szabályból következik azonban, hogy a vagyoni előnynek a visszaadása sem érinti az elkobzást, illetve a vagyoni előny megfizetésére való kötelezést, ha az elkövető előzőleg ahhoz hozzájutott. (B. K. 102.) Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértést a Bp. 227. § (1) bekezdése alapján megállapította és terheltet 1500 forint összegű vagyoni előny megfizetésére kötelezte. (1960. VI. 15. — B. 833/1960.) 6 A törvényességi óvások gyakorlata III. 81