A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai 1958. XI.-1960. X. (Budapest, 1961)

fellépése mind fenyegetőbbé vált. Az italboltban garázda, részeg emberek tartózkodtak, akik az elfogyasztott italért nem fizettek és nem voltak hajlandók az italboltból eltávozni. Egyesek italt követeltek, mások viszont a terheltet megöléssel fenyegették, ha továbbra is szeszesitalt szolgál ki. Azt is kiabálták, hogy ha halál lesz a községben, a terhelt lesz érte felelős. Az italboltban egyedül dolgozó terhelt kérte a szövetkezet vezetőségétől az italbolt bezárását, arra hivatkozva, hogy fél a tömegtől. Ez irányú javaslatát azonban a vezetőség nem fogadta el és a terheltet teljesen magára hagyta, ahelyett, hogy hathatós segítségben részesítette volna. . Ilyen előzmények után ós körülmények között az élettől elszakadt szemléletet tükröz az eljárt bíróság álláspontja, amelynek alapján a terhelt büntetőjogi felelősségét a cselekményéért megállapította. Kétségtelen, hogy az adott helyzetben a terheltnek választania kellett az italbolt bezárása és az ital kiöntése között. Utólag már meg sem lehet állapítani, hogy a jelenlevő, részeg, garázda elemek az italbolt bezárására miként reagáltak volna az akkori rendkívüli, az indulatokat egyébként is felszabadító helyzetben. E tekintetben nem nyújt következtetési alapot az sem, hogy a másik italboltnál, mely zárva tartott, erőszakos eseményre nem került sor. A rendkívüli, fenyegetésekkel is súlyosbított helyzetben a legmegfelelőbb cselekvésnek a megtalálása rendkívül nehéz és — különösen egy magára hagyott, s több oldalról is súlyosan fenyegetett nő részéről — a helyzet megoldására oly módnak a megválasztása, mely esetleg nem a legmegfelelőbb : büntetőjogi felelősséget megalapozó gondatlanságként, hanyagságként nem értékelhető. Törvénysértő tehát az eljárt bíróság ítélete, amely a terhelt bűnösségét lényegében azért állapította meg, mert a rendkívüli helyzetben az indulatok fokozódásának és a várható rendbontásnak a megakadályozása céljából az italbolt bezárása helyett a szeszesital kiöntését- választotta. Egyébként is a terhelt a társadalmi tulajdonban kárt okozó cselekményét nem az italbolt bezárásának az elmulasztásával, hanem a szeszesital kiöntésével valósította meg. E cselekményének volt a következménye a társadalmi tulajdonban levő italáru megsemmisülése. Magatartásának ezt a következményét a terhelt a cselekménye elkövetésekor kívánta. A társadalmi tulajdon megrongálását, megsemmisítését (BHÖ 230. pont) tehát szándékosan követte el. [Btá. 12. § (1) bekezdés.] A bűntett szándékos elkövetése kizárja a terhelt cselekményének hanyag kezelésként való értékelését. Szándékos cselekményének büntetőjogi értékelésénél azonban döntő jelentősége van azoknak a — már fentebb iészletezett — előzményeknek és körülményeknek, amelyek között a cselekményét elhatározta és végrehajtotta. A Legfelsőbb Bíróság II. sz. büntető elvi döntése szerint: „rendkívüli körülmények s konkrét cselekmény társadalmi veszélyességót a tényállás152