Döntvénytár. Bírósági határozatok, 1953. október - 1955. december (Budapest, 1956)

170 Bp. 97. § tönös menekülés vágya, ami természetesen annál erősebb lehet, minél súlyosabb büntetéssel kell számolnia a terheltnek, úgyszintén olyan körülmények, amelyek a menekülés vágyának tettre váltását előmozdíthatják, a másik oldalon állanak ezzel szemben azok a körülmények, amelyek fékezik a menekülés vágyát, vagy éppen kizárják a szökés bekövetkezését. így a szökés irányában hathat elsősorban az ellenséges osztályhelyzet, amellyel bűncselekmény elkövetése nélkül is általában nagyobbfokú elszántság, a népi demokrácia területéről való távozni akarás jár együtt. Ezt az elszántságot, törekvést a büntetéstől való félelem csak még erősítheti. Ugyancsak a szökést mozdíthatja elő a fiatalabb kor, a nőtlen állapot, az ezzel járó nagyobb mozgékonyság, a terheltnek az elkövetett bűncselekmény jellege nyomán mutatkozó nagyfokú felelőtlensége, a visszatartó hatást gyakorló tényezők kis száma vagy éppen teljes hiánya, a családtalanság, az állandó lakásnak, foglalkozásnak, keresetnek hiánya, a tartózkodási hely olyan fekvése, amely megkönnyíti a szökést. Viszont a szökés feltételezése ellen érvelhetnek : a családos, több vagy különösen sokgyermekes állapot, az állandó jellegű lakóhely, állandó foglalkozás, rendes kereset, a munkához való jó viszony, a büntető eljárás során tanúsított nyílt, őszinte magatartása, megbánás, a magasabb életkor, a terheltnek vagy családtagjának súlyos betegsége stb. Kisebb súlyú büntetéssel való fenyegetettség esetén is számos olyan körülmény állhat fenn, amelyeknél fogva a terheit szökésével kell számolni és fordítva : jelentékeny súlyú büntetés lehetősége és elsőfokú nem jogerős kiszabása esetén is fennállhatnak olyan körülmények, amelyekre tekintettel reálisan nem kell a szabadlábon hagyott vádlott szökésétől tartani. Éppen ezért a nem jogerősen kiszabott, vagy fenyegető büntetés mértékének alsó vagy felső határát ebből a szempontból nem lehet közelebbről megszabni. Hogy mikor kell annak veszélyét megállapítani, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén a bűncselekmény felderítését meghiúsíthatja, megnehezítheti (Bp. 97. § c) pont), ezt a kérdést is széles körültekintéssel kell kezelni. Amennyire indokolt lehet adott körülmények között a rendőri nyomozás befejezéséig, esetleg az ügyészség által foganatosítandó kihallgatások lezárásáig az összebeszélés megakadályozása céljából a terhelt fogvatartása, éppen annyira megokolatlan lehet ugyanez akkor, amikor a bűncselekmény elkövetését már a terhelt részletes beismerése és tárgyi adatok bizonyítják, amikor tehát a felderítés meghiúsításáról, megnehezítéséről már alig lehet szó. A bűnismétlés veszélyével kapcsolatos (Bp. 97. § d) pont) szabadságelvonás is biztonsági intézkedés ugyan, de eltérően az eddig tárgyalt esetektől, nem az eljárás sikerének biztosítását, hanem újabb bűntett elkövetésének avagy megkezdett bűncselekmény befejezésének megakadályozását célozza. Ezt a veszélyt természetesen nem olyanként kell értelmezni, mint amely a bűncselekmény elkövetéséből általánosan következtethetőleg fenyeget — hiszen ilyen veszély általában minden bűncselekménnyel kapcsolatosan fennáll, s épp e veszélynek elhárítását is célozza a büntetéskiszabás —, hanem újabb bűncselekménynek közvetlenül, már a büntető eljárás tartama alatt is fenyegető közeli veszélyéről van itt szó. Bizonyos személyekkel, cselekményekkel, helyzetekkel kapcsolatosan az ilyen irányú veszély különösen szembeszökő lehet. így a rendszeresen űzött árdrágító üzérkedés, osztályellenségnek a termelő szövetkezet intézménye elleni izgatása, a folyamatos beszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, a munkafegyelem elmulasztásával elkövetett különböző bűncselekmények, a mezei lopások — az esetek jelentős számában figyelmeztethetnek a közeli újabb bűnözés veszélyére, nevezetesen következtetést engedhetnek arra, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén nem fog szakítani eddigi magatartásával és a büntető el-