Döntvénytár. Bírósági határozatok, 1953. október - 1955. december (Budapest, 1956)

140 BHÖ. 424., 427. pontjai Ha tehát a vádlott egy-egy esetben csak 30 Ft-on aluli értékű fát lopott, akkor cselekménye csupán a BHÖ. 426. pont (1) bekezdésében felvett annyi erdei kihágás, illetve 1955. VII. 1-től szabálysértés, ahány esetben 30 Ft-on aluli értékű falopást követett el. Ilyen esetben tehát a BHÖ. 230. pontjában felvett társadalmi tulajdon elleni lopás bűntettét nem lehet megállapítani. Még kevésbé lehet helye ismételten elkövetett lopás bűntette megállapításának, mert ennek lényeges tör­vényi kelléke, hogy vádlott társadalmi tulajdon ellen irányuló bűntettet kö­vessen el több ízben. Erről pedig, ha a fenti tények nyernek megállapítást — nem lehet szó, mert külön-külön egyetlen cselekmény sem valósít meg társadalmi tu­lajdon elleni bűntettet, figyelemmel arra, hogy az egy-egy alkalommal ello­pott fa értéke a 30 forintot nem haladja meg. 823. A lopás minősített esetei 427. pont 569. Legényszálláson elkövetett lopás házközösségben elkövetett bűntettnek minősül. Egy szénbányánál levő legényszállást házközösségnek kell tekinteni. Nyil­vánvalóan azoknak javait kell fokozottabb büntetőjogi védelemben részesíteni, akik egy fedél alatt ilyen és hasonló közösségben laknak, s így közülük egyeseknek a helyzet kihasználásával számtalan könnyű és ellenőrizhetetlen alkalmuk nyílik társaik ingóságainak elvételére. Ezért a fellebbezési bíróság a vádlott cselekményét a BHÖ. 427. pont h) alpontja alapján minősítette. 404. 570. A bűnszövetkezet elhatárolása a tolvajszövetségtől. 225. Bészletesen : a BHÖ. 232. p. (2) bek. II. tételénél. 571. A visszaesés mint minősítő körülmény szempontjából a büntetettség alatt jogerősen elitéltséget kell érteni. A Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának az elvi álláspontja szerint a visszaesés mint minősítő körülmény szempontjából a büntetettség alatt a jog­erősen elitéltséget kell érteni. Következésképpen közömbös, hogy a vádlott a korábbi büntetései közül a vádbeli cselekmény elkövetése előtt még csak egyet töltött ki, mert a jogerős elítéltetései utáni ismételt bűnözésben jelentkező foko­zott társadalmi veszélyesség a BHÖ. 430. pontja szerint súlyosabb minősítést a bün­tetés kiállása hiányában is maga után vonja. Minthogy pedig az előző büntetések közül kettő hathónapi, illetőleg ennél súlyosabb szabadságvesztésre szólt, és a vádlott újabb cselekménybe a lopott kulcs használata és az eltulajdonított dolog értéke folytán a visszaeséstől függetlenül is súlyosabb minősítés alá esik, a vádlott által a polgárok javai ellen elkövetett lopás bűntettét helyesen a BHÖ. 431. pont (2) bekezdés b) pontja szerint kell minősíteni. 1032. 572. A BHÖ. 430. pont szerinti visszaesés kérdése fiatalkorúval szemben. A fiatalkorú vádlottat korábban már 3 ízben ítélték el lopás és csalás miatt szabad­ságvesztés-büntetésre. Ezek közül csak egyet hajtottak végre. Az itt elbírált eset­ben negyedszer került a bíróság elé, ezúttal lopás és sikkasztás bűntette miatt. Az elsőbíróság a vádlott cselekményeit visszaesőként (BHÖ. 430. pont) elkövetett bűntetteknek minősítette, egyebekben az 1951. évi 34. sz. tvr. 12. §-a alapján a korábban meghozott, de még végre nem hajtott két ítéletet hatályon kívül helyezte és mind a hatályon kívül helyezett ítéletek alapjául szolgált bűn­cselekményekért, mind pedig az újabbakért egységes büntetést szabott ki. A visszaesésre utaló minősítés téves. Az 1951. évi 34. sz. tvr. 12. §-a esetében a bíróság az újabb bűncselekmény miatt nem szab ki külön, önálló büntetést, hanem az előző, még végre nem hajtott

Next

/
Thumbnails
Contents