Gyuris Sándor (szerk.): A Budapesti Királyi Kereskedelmi és Váltótörvényszék mint felebbezési [!fellebbezési] bíróság gyakorlata. Az 1895-98. években hozott elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye (Budapest, 1904)

Hl magasabb fuvardíj viselésére nem kötelezhető. (A fatörzsek mérete tanúvallomások alapján állapíttatott meg) (1897. D. 576. II. G. 1/98.) 158. Dijpótlék. Az 1893. január l-ig hatályban volt régi üzl. szab. 50. §. 4. p.-jának utolsó bekezdése megadta a vasútnak azt a jogot, hogy a suly helytelen bevallása esetén birságdijat követelhessen a feladótól vagy az átvevőtől. E szerint kétség tárgyát sem képezhetné, hogy a czimzett felelős a dijpólékért. Az uj üzl. szab. a fuverlevél adataiért való felelősségről és ennek kapcsán a suly helytelen bevallásáról és a dijpótlék követelhetéséről 53. §-ában intézkedik. E szakasznak vezér elve 1. pontjából kitünőleg az, hogy a fuvarlevélbe foglalt adatok és nyilatkozatok helyességéért a feladó felelős s ez viseli mind azon következményeket, melyek a helytelen, határozatlan, vagy elégtelen nyilatkozatokból származnak. Az uj üzletszabályzatnak ez a sj-a azonban sem 1. sem további pontjaiban s azon pontokban sem, melyekben a díj pótlékról rendelkezik, sehol sem emliti az átvevőt. Mindig a feladóról szól. Következőleg e szakasz alapján csak a feladó tehető felelőssé a dijpótlékért s nem egyúttal az :ítvevő is. Xem változtat ezen az 53. §-hoz tartozó XVII. póthatározmány rendelkezése sem, mert abból a kijelentésből, hogy az összdijpótlék a küldeményt terheli, csak az folyik, hogy a vasút nem tartozik a küldeményt a dijpótlék megtérítése nélkül kiadni, de nem folyik az is, hogy a szállítmány kiadása után is az átvevő felelős a dijpótlékért. Ily körülmények közt az átvevőt a dijpótlék csakis annyiban terhelheti, amennyiben annak viselését az uj üzletszabályzatnak, az átvevő felelősségét szabályozó 67. §-a reá hárítja, e szakasz pedig azt mondja ki, hogy az áru és a fuvarlevél elfogadása által az átvevő a fuvarlevélben kitüntetett összegeket a vasútnak megfizetni köteleztetik (v. ö. azonban a 61. 4. bekezdését.) Ez a rendelkezés megegyezik a berni nemzetközi egyezmény 17., illetőleg 12. czikkóvel, kötelező ereje tehát az 1892: XXV. t.-cz. 2. §-ánál fogva kérdés alá akkor sem jöhet, ha eltér a kereskedelmi törvénytől, jelesül 408. §-ától. ti