Gyuris Sándor (szerk.): A Budapesti Királyi Kereskedelmi és Váltótörvényszék mint felebbezési [!fellebbezési] bíróság gyakorlata. Az 1904-1907. években és 1908. év első felében hozott fontosabb, elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye. III. kötet (Budapest, 1908)
18 külön kikötése nem szokásos, megengedhetővé teszi a vevő által ennek a kitételnek tulajdonított azt a magyarázatot, hogy a felek ezzel csupán azt kívánták kifejezésre juttatni, hogy a községi fogyasztási adó a vevőt terheli; ezzel szemben az eladó felperes tartozott volna bizonyítani, hogy a vételi szerződés szerint a szeszforgalmi adót a vevő az áru vételárán felül tartozott volna megfizetni s miután ezt bizonyítani nem tudta, erre irányuló keresetével elutasittatott. (1904. D. 852.) 34. Szerződésellenes teljesítés. (Szeszforgalmi adó utánvételezése.) Felperes a megrendelt árut az árukat terhelő szeszforgalmi adó utánvételezésével küldte el, jóllehet a rendelőjegynek az utánvételezésre vonatkozó része a megrendelés alkalmával kihúzatott. Ily tényállás mellett közömbös — még ha igaz volna is — felperesnek az az állítása, hogy a szeszforgalmi adó utánvételezése üzleti szokás. (1907. D. 13.) 35. Circa. Mennyiség meghatározása. A kereskedelmi szokás értelmében, ha a szállítandó áru mennyisége ezen hozzátétellel: „körülbelül" (Circa) van megjelölve, az eladó a megnevezett mennyiségnél legfeljebb 5%-kal többet van jogosítva szállítani. Nem köteles a vevő átvenni az árut, ha körülbelül 140 —150 kgr. (Cca 140—150 kgr.) halzsirt rendelt s az eladó 173 kgr.-os hordóval küldött. (1904. D. 188.) 36. »,Egy hordó gépolaj" (súlya). Alperes egy hordó — közelebbről meg nem határozott sulyu — gépolajat rendelt a felperestől, melynek súlyát azonban kifogásolta és átvételét megtagadta. A törvényszék a kereskedelmi és iparkamarától beszerzett szakvélemény alapján megállapította, hogy a kereskedelmi forgalomban „egy hordó gépolaj" rendelése esetén, bevett szokás szerint 150—180 kgr.-ot értenek tiszta súlyban s legfeljebb 200 kgr.-ot fogadnak el végső esetben. Ehhez képest alperes a részére „egy hordó gépolaj"-ra tett megrendelése alapján részére küldött 200 kgr. gépolajat átvenni és ennek vételárát megfizetni köteles. (1906. E. 293.)