Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)

186 Szabadjelzések. : szabadj egy gyétevésére, mert itt egyedül az orvos és gyógyszerész 1 nézete lehet csak irányadó, a fogyasztó tulaj donképen az orvos, a ki tud a gyógyszer elnevezéséről, s azt rendeli. Már most ha a könnyebb természetű megbetegedések ellen használt, vény (reczept) nélkül is kiszolgálható gyógyszerek elnevezései szájról-szájra adatván, nagyobbkörű elterjedésre tesznek szert, gyarapodik azoknak a száma, a kik a gyógyszerelnevezés jogi természete tekintetében tévedésben vannak, vagyis a kik az elnevezést árúnévként és nem védjegy gyanánt használják. Ha ez a körülmény elegendő volna valamely védjegy szabaddátételére, úgy bizonyos elterjedtség után minden ilyen védjegyet szabadjegygyé kellene tenni, s a forgalombahozónak óvakodnia kellene attól, hogy elnevezését széles körben ismeretessé tegye, s árúinak forgalmát temperálnia kellene. Ez a felfogás végeredményében a gyógyszerészeti szakba vágó árúknak az iparjogvédelmi biztosítékoktól való megfosztását jelentené, mert észszerűen senki sem venne igénybe oly védjegyjogi oltalmat, mely attól az eventualitástól függ, hogy az elnevezést többen vagy kevesebben ismerik. Es minthogy a szélesebbkörü elterjedtség, ha nem is mindig, de az esetek többségében az árú kiválóságának és az ismerttétételre fordított munka és költségek nagyobb méreteinek az eredménye, a gyógyszerészeti készítmények közül épen azokat kellene a védjegy törlése által az iparjogvédelmi biztosítékoktól megfosztani, a melyekhez intenzivebb munka, kiválóbb technikai vagy vegyi előállítás és nagyobbméretű pénzügyi áldozatok, egyszóval kiválóbb közgazdasági tevékenység fűződik. Mindezek azt bizonyítják, hogy a gyógyszerészeti készítmények elnevezéseinek szabaddátételét egyedül azért, mert a laikus fogyasztók téves hite nagyobbkiterjedésű körben vert gyökeret, sem jogi, sem czélszerűségi okok meg nem alapozhatják. Jogi alapot ez a szabaddátétel csak akkor nyerhetne, ha a tulajdonképeni fogyasztóknak, a gyógyszerészeknek és az orvosoknak nézete alakult volna ki jogosan abban az irányban, hogy az Aspirin elnevezés nem védjegy, hanem árúnév. E tekintetben megállapíthatók a következő tények. Az Aspirin névvel jelölt árú mint fejfájás elleni és lázcsillapító szer közfogyasztásnak örvend, s minthogy vény nélkül is kiszolgáltatható, a fogyasztóközönség egyedül az Aspirin szóra utalva szokta kérni. A gyógyszerészek közül ilyen esetben sokan nem a panaszlott árúját, hanem poralakú acidum-acetylo-salicilicumot szolgáltatnak ki a vevőnek, mint a mi az Aspirin név alatt panaszlott által forgalomba hozott gyógyszerkülönlegességgel vegyileg azonos összetételű. Hogy a gyógyszerészek ezen eljárása mely időben kapott lábra és hogy az jelenleg milyen körben szokás, erre nézve sem panaszos,