Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)

Szabadjelzések. 187 sem panaszlott nem terjesztett elő adatokat és bizonyítékokat, ezek- 1890: nek hivatalból való beszerzése pedig csak akkor vált volna szüksé- t-czgessé, ha megállapítást nyert volna, hogy ezen szokás jogos alapon 3" §" nyugszik. Ennek azonban épen ellenkezője állapítható meg. Ugyanis, ha abból a vita tárgyává nem tett ténykörülményből indulunk ki, hogy az Aspirin szóvédjegyet a panaszlott létesítette és hogy ezen név alatt árúkat ő hozott először forgalomba, kétség telén, hogy Aspirin név alatt kezdetben egyedül az ő árúit értették. Természetesen itt csak az orvosok és gyógyszerészek ismeretéről lehet szó, mert miként már említve volt, a laikus a gyógyszerészeti elnevezéseket nem tekinti eredetre utaló árúmegjelöléseknek, a hatósági felügyelet alatt levő gyógyszertárak üzletmenetét ebben a tekintetben a szabad verseny egyéb tárgyainak forgalmával nem azonosítja. A gyógyszerész és az orvos azonban, mint a tulaj donképeni eladó és fogyasztó, az Aspirin szót a panaszlott czég árúmegjelöléseként ismerték. Ha az orvos Aspirint írt a reczeptre, ez parancs volt a gyógyszerésznek, hogy a panaszlott czég ilynevü gyártmányát szolgáltassa ki, egyszersmind pedig tilalom, hogy az Aspirin helyett, ha mindjárt ugyanolyan vegyi összetételű, más származású gyógyszert szolgáltathasson ki. Ha már most a gyógyszerészek abban a nézetben, hogy az Aspirin név alatt forgalomba hozott árú az acidum-acetylo-salicilicummal azonos összetételű, az Aspirint kérő vevőnek nem védjegytulajdonos gyártmányát, hanem a poralakú acidum-acetylo-salicilicumot szolgáltatták ki, ez az eljárás minden körülmények között a védjegygyei űzött visszaélés bélyegét viseli magán, ha a törvényes kritériumok esetleges hiánya miatt bűncselekménynek nem is minősíthető. Megállapítható ezeknek az alapján, hogy az a szokás, miszerint a gyógyszerészek az Aspirint kérő vevőknek nem védjegytulajdonos gyártmányait szolgáltatják ki, akkor sem eredményezhetné az Aspirin szóvédjegynek szabadjelzéssé való átalakulását, ha általános volna, mert nélkülözi a jogosságot és a jóhiszeműséget. Nem jogos ez a használat, mert panaszlottnak fennálló védjegyjogát sérti, s nem jóhiszemű, mert a gyógyszerészek jobb tudomásuk ellenére kívánják e védjegyet ignorálni. A panaszosokként szereplő gyógyszerészek hivatalos egyesületi közlönye minden kétséget eloszlat abban a ekintetben, hogy a gyógyszerészek az Aspirin szó védjegyoltalmazásáról tudomással bírtak és bírnak, a mennyiben ezen panaszosok által becsatolt közlönyben az Egyesület felszólítja tagjait, ho gy az Aspirin szóra panaszlott czégnek lévén kizárólagos joga, ennek használatától a gyógyszerészek tartózkodjanak. Minthogy ezek szerint megállapítható, hogy oly általános használat, mely jogos vagy jóhiszemű volna, jelen esetben fenn nem