Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)

Az árú minőségét jelző szavak. 159 3. §. 2. pontja és az 1895. évi XLI. t.-cz. 1. §-a alapján bírálandó 1895: el. Ezen utóbbi törvényszakasz alapján törlendő a Tannobromin XLI­szóvédjegy azért, mert ez a szó a gyógyszerésznyelvi szóképzés nagyon ismert módját tekintve, az árú minőségére, vagyis arra enged követ- ' s' keztetni, hogy a védjegy által védetni kivánt szer taninnak és bróm­nak puszta vegyüléke, a védjegy tehát csupán az árú vegyi össze­tételét jelenti, ezért az 1895 : XLI. t.-cz. 1. §-a alapján arra kizáró­lagos jogot szerezni nem lehet, mert ez a szabad forgalomnak aka­dályát képezné. De kifogás alá esik a védjegy más szempontból is. Ugyanis a budapesti kereskedelmi és iparkamara által beszerzett és fölterjesztett bizonyítékokból és adatokból megállapítható az is, hogy a Tanno­bromin szóvédjegy alatt forgalomba hozott árú oly termék, a mely formaldehydnek a dibromtanninra való behatása által állíttatik elő, már pedig az ily termék nem azonos a tannin és bróm egyszerű vegyülékével, miért is ezen védjegy abból a szempontból is kifogás alá eshetik, hogy a valóságnak meg nem felel, s a fogyasztóközönség megtévesztésére is vezethet. Ezért a védjegy minőségjelző volta mellett a lajstromozásnak az 1890 : II. t.-cz. 3. §. 4. pontja is aka­dályát képezi. (1910 január 3. 938/910.) „Tannomenthol" gyógyszerkészítményekre minőségjelző. 325. Kereskedelemügyi Minister: Az aradi kereske­delmi és iparkamaránál 133. sz. alatt belajstromozott »Tannomenthol« szóvédjegytől, a mely bedörzsölési gyógyszerekre jelentetett be, az 1895 : XLI. t.-cz. 1. §-a, illetve az 1890 : II. t.-cz. 3. §. 4. pontja alapján a törvényes oltalmat megvonom. Általános felfogás szerint a »Tannomenthol« névvel megjelölt bedörzsölési szerről a forgalmi köröknek önkéntelenül azt kell fel­tételezniük, hogy azon egyenes utalás folytán a szer tanninból és mentholból áll és így ezen védjegy kizárólag az árú minőségét jelzi. Másrészt azonban a védjegy letevőjének a kamarához benyújtott nyilatkozatából az derül ki, hogy a szóban forgó szer nem tartalmaz tannint, hanem csupán mentholt. Mivel pedig így a védjegy a való­ságnak meg nem felelő és a fogyasztóközönség megtévesztésére alkalmas adatot is magában foglal, ezért ennek törlését kellett elren­delni. (728/909.) „Több fény" fénymázárúkra minőségjelző. 326. Kereskedelemügyi Minister: Tekintettel arra, hogy a »Több fény« kitételnek szószerinti jelentősége az azzal megjelö­lendő bőrzsir, fénymáz stb. árúkhoz való vonatkozásában aképen értel­mezhető az érdekelt forgalmi körökben, hogy itt oly árúmegjelölésről van szó, mely az illető árúnak a rendesnél előnyösebb vagy kedvezőbb

Next

/
Thumbnails
Contents