Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)

94 Az árú előállítási helyét jelző szavak. Felhívom ennélfogva a kamarát, utasítsa a 6703. sz. védjegy tulajdonosát, miszerint szóvédjegyét olyképen változtassa meg, hogy ez megváltozott alakjában a vevőközönség megtévesztését kizárja (pl. »Munkácsy Mihály vászon«), a mennyiben védjegytulajdonos ezen utasításnak nem felelne meg, felhivom a kamarát, hogy a 6703. számú szóvédjegyet az 1895 : XLI. t.-cz. 1. §-a, alapján lajstromából törölje. (1900 augusztus 29. 51/1900.) „Naxos." 144. Kereskedelemügyi Minister: A csiszoló­anyagárúkra belajstromozott budapesti 11478. sz. »Naxos« szóvéd­jegyet törölni rendelem, mert Naxos szigetén található ezen anyag onnan való kivitele által a jelzett árú ezen név alatt általánosan ismeretes, úgy hogy ezen szó kizárólag az árú származására utaló adatánál fogva az 1895 : XLI. t.-cz. 1. §-ába ütközik. (1905 június 6. 213/1905.) „Naxos." A lajstromozásból kizárt szavak nem válnak lajstrom­képessé az által, hogy valamely czég szövegébe felvétetnek. Hiva­talból figyelembe veendő lajstromozási tilalmakra törlési per nem alapítható. 145. Kereskedelemügyi Minister: Naxos csiszoló­árúgyár r.-t. budafoki czég részére a budapesti kereskedelmi és ipar­kamaránál 19358. szám alatt csiszolóárúk, főleg csiszolópapir, csi­szolóvászon, csiszolókorongok és csiszolóanyag megjelölése végett bejegyzett »Naxos« szóvédjegyet az 1895 : XLI. t.-cz. 1. §-a és az 1890 : II. t.-cz. 21. §. d) pontja alapján törölni rendelem. Elsősorban E. és B. budapesti czég törlési keresettel támadta meg a védjegyet azon az alapon, hogy a védjegytulajdonos részére 1904. évi május 28-án ugyanilyen árúkra belajstromozott »Naxos« szóvédjegy 1905. évi június 26-án az 1890 : II. t.-cz. 21. §. d) pontja alapján már töröltetett ; másodsorban az osztrák cs. kir. közmunka­ügyi minister'um emelt kifogást a védjegy ellen, azon az alapon, hogy ez kizárólag az árúnak a származását és a minőségét jelzi, a mely okokból a védjegynek Ausztria területére szóló hatálylyal való be­lajstromozását megtagadta. E. és B. czégnek a védjegytulajdonossal közölt törlési keresete hivatalból figyelembe veendő törlési okokon alapulván, ezt panasz­nak kellett minősíteni, a mely nem magánjogi igények érvényesítése czéljából, hanem közérdekből emeltetett. A központi védjegylajstrom adataiból és a vonatkozó tárgya­lási iratokból megállapíttatott, hogy a védjegytulajdonos ugyanezt a védjegyet tényleg már 1904. évi május 28-án lajstromoztatta be a budapesti kereskedelmi és iparkamaránál 11478. lajstromszám

Next

/
Thumbnails
Contents