A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai, 1956. V.-1958. X. (Budapest, 1959)

és a szocialista erkölcsnek megfelelően kell a felek által előre nem látott módon keletkezett, s vitássá vált helyzeteket szabályozni. A felek ugyan most rossz viszonyban vannak, de az alperes a természetbeni tartás helyett a bíróilag pénzben meghatározott szolgáltatást teljesíti, 8 nincs elég alap annak a megállapítására, hogy az alperes és hozzátartozói olyan elviselhetetlen magatartást tanúsítanának a felperessel szemben, hogy ez az ott lakásra vonatkozóan régebben létesített helyzeten ebből az okból változtatni jogosult lenne. Ha az alperesék ilyen magatartást tanúsítanának, akkor a felperesnek kétségtelenül erre is igénye lenne. Másrészt azonban az alperesnek nincs olyan joga, amelynek alapján a felperest a telekhasználatból kiszoríthatná. Különösen nincs azon az alapon, hogy a felperes a saját eltartásához a telekhasználat átengedésével (s a lakás átengedésével) hozzájárulni volna köteles. Ilyen megállapodás nem létesült s a kötelezettségvállalás alapja ez még részben sem volt. A felek által előre nem látott, szerencsétlenül alakult mostani helyzetben tehát egyrészt el kell fogadni, hogy a felperes özvegyi joga az ellátásra nézve kötött megállapodással nem csorbult, másrészt az alperes ottlakási joga sem szűnt meg mindaddig, amíg egyrészt kötelezettségét (amelyet most már bírói ítélet szabályozott) teljesíti, másrészt saját és háznépének a magatartása nem teszi kibírhatatlanná a felperes számára az ő ottlakásukat. Mivel pedig mindketten a házban laknak, s a ház egy a szokásos méreteket meg nem haladó telken fekvő falusi ház, az ilyenben való lakásnak pedig általában szokásos kiegészítője az is, hogy a bennlakó telket (udvart, kertet) is használjon, a felek által előre nem látott ezt a bonyodalmat (amelynek a megoldásánál mindketten a másik rovására túlzó igényt jelöltek meg) a józan életfelfogásnak és a szocialista erkölcsi szemléletnek megfelelően úgy kell megoldani, hogy a szokásosat meg nem haladó telek használatából mindketten részesedjenek. Annak megállapítása mellett, hogy az alperesnek valóban nem volt joga önhatalommal kizárni a felperest az egész kerthasználatból, a helyes döntés az lesz, hogy a bíróság azt a telekrészt, amely gazdaságilag hasznosítható, minden irányadó tényezőnek (művelhetőség, fák, a felek személyes körülményei stb.) figyelembevételével két egyenlő használati értékű részre osztja, a felperesnek e részek közt szabad választást enged, s azután úgy szabályozza a használatot, hogy az egyik részt a felperes, a másik részt pedig az alperes használatába bocsátja. Természetes, hogy a telekhasználat említett szabályozása csak az alperes kötelezettségéhez és annak teljesítéséhez, valamint egyidejűleg az alperes oítlakásához fűződik, s nem jelenti azt is, hogy ha alperes a lakáshói eltávozna, egy esetleg odaköltöző egyénnek az alperes jogán, vagy a fennálló állapot folytatásaként ugyanígy lenne joga a telek egy részének a használatához, sőt ha az alperes úgy hagyná el a lakást, hogy oda más nem költözne, vagy amiatt kellene az alperesnek elköltöznie, 5* 67