A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai, 1956. V.-1958. X. (Budapest, 1959)

37. Osztatlan közös tulajdonban levő ingatlan használata tekintetében — mind az egyes tulajdonosok által használandó terület kijelölésére, mind pedig a használati mód egyéb részleteinek meghatározására nézve — a rendelkezési jog valamennyi tulajdonost közösen illeti meg. A per adatai szerint annak az ingatlannak, amelynek meghatározott hányadok szerint a felek osztatlan közös tulajdonosai, rajtuk kivül még másik négy személy is osztatlan közös tulajdonosa. Ennek ellenére az eljárt bíróságok a felek között az ingatlan használati módja tekintetében keletkezett jogvitát eldöntötték anélkül, hogy a többi résztulajdonost meghallgatták volna. Már pedig a fentidézett jogszabály értelmében ezeket is meg kellett volna kérdezni, hogy a felperes által követelt vagy a bíróság által helyesnek tartott megosztási módhoz hozzájárulnak-e. Ha pedig a nevezettek ilyen hozzájáruló nyilatkozat tételét megtagadták volna, a felek közti jogvita^ csak a hozzá nem járuló tulajdonosok perbevonásával lett volna eldönthető. Ettől eltekintve azonban az ítélet égyéb hiányosságban is szenved. Ha ugyanis a bíróság a használat módját természetbeni elkülönítés útján szabályozza, akkor az ítéletében kell meghatározni azokat a természetben körülhatárolt területeket, amelyeket az egyes tulajdonostársak az ítélet folytán kizárólagosan lesznek jogosultak használni. Erre a jelen esetben annál is inkább figyelemmel kellett volna lenni, mert az egyes felek részére jutó terület meghatározásánál szerepet játszhatik az is, hogy a szőlő egy részét kizárólag az alperes telepítette, továbbá az, hogy a szőlőtőkék értéke feltehetőleg eltérő; Ezen felül az ítélet bizonytalanságban hagyja az ingatlanon levő pince használatának módját is. (1958. VII. 4. — P. törv. 21.550/ 1958.) 38. Közös tulajdonban álló ingatlan használati módjának szabályozásánál elsősorban az érdekelt felek megállapodása az irányadó, amely azonban, ha valamelyik félre nézve utóbb — a váltózott körülmények folytán vagy egyébként — méltánytalannak bizonyult, bíróilag is módosítható. Az adott esetben az elsőfokú bíróság által felvett jegyzőkönyv nem eléggé szabatos ahhoz, hogy annak alapján tényként lehessen megállapítani azt, hogy az eredeti megállapodás szerint a pajta használata a felperesnek jutott. Ettől eltekintve az eredeti megállapodás nem volt akadálya annak, hogy a felek utóbb módosítsák. Az alperesek éppen azt kívánták bizonyítani, hogy 1955-ben a jelenlegi birtokállapotnak megfelelő kétoldalú megállapodás létesült. E tanúk kihallgatása nélkül nem lehetett volna arra az álláspontra helyezkedni, hogy a tanácstagok 1955-ben a felek megállapodása nélkül, mintegy hatósági intézkedést tettek. Az alperesek által kért bizonyítás lefolytatásának mellőzése tehát a másodfokú bíróság ítéletét megalapozatlanná teszi. Elsősorban a megállapodás létrejöttét kellett volna vizsgálni és másodsorban — szükség esetén — lehetett volna vizsgálat tárgyává tenni, hogy a jelenlegi birtokállapot a peres felek 50