A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai, 1-2. r.: polgári jog, büntető jog (Budapest, 1958)

Az I. r. alperes hosszabb idő óta különváltan él a férjétől és fiaival, a felperessel és a III. r. alperes apjával él együtt. Házhely céljára közösen telket vásároltak, a vételárhoz mindhárman hozzájárultak, a szerződésben azonban egyedül az I. r. alperes szerepelt vevőként. 1942-ben kisebb épületet építettek. Ezt 1948-ban lebontották és egy nagyobb, 2 szoba-konyhás házat építettek. A felperes azon az alapon, hogy az ingatlan (telek) vételéhez ő is hozzájárult, az új épületet pedig úgyszólván teljesen az ő pénzén építették, annak megállapítását kérte, hogy a teleknek 1/3 része, a felülépítménynek pedig 3/4 része az ő tulajdona. A perben a felek egyezséget kötöttek. Ebben kölcsönösen kijelentették, hogy a 316 négyszögöl területű ingatlan tulajdonjogát megosztják olyképpen, hogy a telek tulajdonjoga 2/4 részben a kiskorú III. r. alperesé, 1/4 részben az I. r. alperesé, l/4 részben pedig a felperesé, a felülépítménynek a tulajdonjoga pedig 2/3 részben a felperesé és 1/3 részben az I. r. alperesé. A járásbíróság az egyezséget jóváhagyta. Ezt a végzést az I. r. alperes fellebbezéssel támadta. Fellebbezésében arra utalt, hogy az egyezséget hosszas rábeszélés eredményeként, nem kellően átgondoltan kötötte meg, tartalmát fel sem fogta. A megyei bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Ezt a végzést a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében óvással támadta meg. A perorvoslat alapos. A dologi jog szabályai szerint az ingatlan tulajdona kiterjed az ingatlanon emelt, s így alkotórészévé vált épületre is mindaddig, amíg a földdel összefügg. A telek és az azon emelt épület tehát jogi egységet alkot, s arra a tulajdoni helyzetet is csak egységesen lehet rendezni. E jogszabályokkal pedig ellenkezik a perbeli ingatlan tulajdonjogának olyan megosztása, amely szerint más személyek a tulajdonosai a teleknek és mások az épületnek, s a tulajdoni arány is különböző a telekre, illetve az épületre vonatkozóan. A jogszabályba ütköző egyezséget a bíróság nem hagyhatta jóvá, hanem az eljárást folytatnia kellett volna. A bíróság nem vizsgálta azt sem, hogy az egyezség a felek méltányos érdekeit sérti-e. Erre pedig annál inkább szükség volt, mert a III. r. alperes kiskorú, az ő érdekeinek védelmét fokozottabban kell biztosítani. Nem lehet megállapítani azt sem, hogy az egyezség az I. r. alperes méltányos érdekeinek megfelel-e. A peres felek ellentétes előadásán kívül ugyanis nincs a perben adat arra, hogy a kérdéses ingatlanba ki és mennyit fektetett be, enélkül pedig a bíróság nem is volt abban a helyzetben, hogy ezt a kérdést vizsgálat tárgyává tehesse. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására és új határozat hozatalára utasította. (1955. I. 5. — P. törv. 23.872/1954.) 23