Magyar döntvénytár, 8. kötet (1906)

42 A birtok és a birtokvédelem. tartozván azután annak megbirálása, hogy a kereseti jog a keresettel fellépő felperest a birlaló alperesek irányában mennyiben és mily ter­jedelemben illeti meg; e tekintetben pedig a birói határozat hozatalát az a körülmény, hogy a felperes nem kizáró tulajdonos és illetve, hogy a vonatkozó telekjegyzőkönyvbe a társtulajdonosok tulajdona határozatlan arányban van bejegyezve, azért sem akadályozhatja, mert önként értetik, hogy a birtoklás átengedésére vonatkozó határozat csak alperesekkel szemben birand hatálylyal, és hogy a társtulajdono­soknak a birtoklás tekintetében egymás közötti viszonyára befolyással nincs. (1895 deczember 12-én 6887. sz. a.) 94. A zár alá vett vagyon birtoklásának megháboritása folytán a birtokháboritó ellen visszahelyezési pert indítani oly czélból, hogy a záros vagyon állaga helyreállíttassák s illetve a háboritás folytán okozott kár a tömegnek megtéríttessék, nemcsak a zárgondnok, hanem a záros tömegre igényt tartó fél is jogosítva van. (Curia 1874 október 21-én 8245. sz. a.) 95. Habár a tulajdonjogból kifolyó jogok ingókra nézve is rend­szerint tulajdoni keresettel érvényesitendők, törvényes akadály nem forog fenn az ellen, hogy a csupán birtokbahelyezésre irányzott kereset som­más visszahelyezés czimén ne indittassék, ha ezen perut feltételei egyéb­ként fennállanak. (Curia 1889 november 22-én 6599. sz. a.) 96. Az osztály az annak tárgyát képező ingatlanok tulajdonára nézve csak jogczimet ad. — Sommás visszahelyezésnek hely adható, ha a felperes a megejtett osztály következtében neki jutott ingatlan birto­kába az illetékes hatóság által be is vezettetett. Járásbíróság: Mert alperes elismerte a birtokháboritásnak elköve­tését az által, hogy nem tagadta, sőt határozottan elismerte, miszerint a községi elöljáróság a keresethez mellékelt osztozkodási okmány alap­ján a per tárgyát képező földet felpereseknek a helyszinén birtokukba adta, alperes pedig ezután felszántotta és búzával bevetette; alperes­nek az osztozkodási okmány ellen tett kifogásait tekintetbe venni nem lehetett, mert az közokmányt képez és mint ilyen csak fenyitő uton lenne megtámadható. Mindezeknél fogva tehát, stb. Curia: A budapesti kir. Ítélőtábla Ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság Ítélete hagyatik indokolásánál fogva helyben, annyival inkább, mert habár az osztály az annak tárgyát képező ingatlanok tulajdonára nézve csak jogczimet ad, jelen esetben azonban a •/. alatt mellékelt okirat tanúsítása szerint felperesek a megejtett osztály követ­keztében nekik jutott ingatlan birtokába az illetékes hatóság által be is vezettettek és igy ez által a birtokot is megszerezték. Mert annak elbírálása, törvényesen eszközöltetett-e felek közt az osztály vagy sem, jelen sommás visszahelyezési perre nem tartozik. (1884 július 2-án 3227. sz. a.)

Next

/
Thumbnails
Contents