Magyar döntvénytár, 8. kötet (1906)
38 A birtok és a birtokvédelem. 83. Birtokháboritás csak önhatalmú eljárás által követhető el, midőn azonban valaki birói határozat alapján birói végrehajtó, illetve kiküldött közreműködése mellett lett a birtokba helyezve, utóbbinak önhatalmú ténye nem forog fenn, annak elbírálása pedig, helyesen járt-e el a bíróság és annak kiküldötte a birtokba bevezetés körül, visszahelyezési per keretén kívül esik. (Curia 1883 július 12-én 4485. sz. ak) 84. Ha felperes sommás visszahelyezés!" keresetét azon körülményre alapítja, hogy alperes a szarvasmarhát, melyet alperes ellen foganatosított adóvégrehajtási árverés alkalmával megvett s mint tulajdonát haza hajtatta, alperes tőle el- s visszahajtatta, alperes azonban azon kifogással él, hogy a kérdéses marha birtokán, a honnét elhajtatott és elárvereztetett, soha le nem foglaltatott és meg nem becsültetett: felperes elutasítandó keresetével, mert a birtokába jutott marháknak tulajdonát törvényszerű árverés utján meg nem szerezvén, alperes az által, hogy a tőle jogtalanul és törvényellenesen elhajtott és elidegenített marhát visszahajtotta, birtokháboritást el nem követett. (Curia 1882 november 9-én 4714. sz. a.) 85. Ha valamely folyamban a halászati jog többeket illet, és pedig szakaszonként, egyik sincs jogosítva arra, hogy a vízen keresztül hálót vonhasson akként, hogy ez által a halaknak tovább menetelét huzamosabban megakadályozza, mert az ilyen elzárás a halászati jognak nem kiegészítő része; minélfogva nem forog fenn birtokháboritás, ha a szomszédos halászati joggal bíró, a másik által a fenti czélból vont hálót eltávolítja. (Curia 39540/1886. sz. a.) 86. A községi biró azon hatósági ténye, melylyel valamely utat a község számára elsánczol, birtokháboritást nem képez. Curia: Az alsóbiróságok Ítéletei megsemmisíttetnek, a peres eljárás megszüntettetik és a kereset a felperesnek visszaadatni rendeltetik, mert a tárgyalás folyamán kiderült, hogy B. György elsőrendű alperes Varga község birája és hogy az alperes ingatlana mellett elvonuló ut mentén a sánczot, melynek ásatása által véli magát felperes birtokában megháboritottnak, községi birói minőségéből és hatásköréből kifolyóan ásatta ki, ily hivatalos ténykedésből pedig a magánjogi törvényhozás körébe eső önkényes foglalás nem származhatik és az ezáltal magát jogaiban sértettnek vélő fél csakis felsőbb közigazgatási hatóságoknál kereshet orvoslást; minélfogva a keresetet, mint birói eljárásra alkalmatlant, hivatalból visszautasítani kellett. (1895 július 9-én 5629. sz. a.) 87. Az eladott felülépitmény használása által vevő nem háborítja meg az ingatlan birtokát. (Curia 1885 február 26-án 567. sz. a.)