Magyar döntvénytár, 8. kötet (1906)

134 Ingó dolgok tulajdonának szerzése és elvesztése. állítja, hogy az eladott mennyiség részére kiméretett volna, a B) alatti elismervény szerint pedig az eladó az eladott árut más helyre -tarto­zott átszállítani; ezekből folyólag tehát az is kétségtelen, hogy fel­peres az igényelt 400 véka törökbuzához B) szerint csupán jogczimet, nem pedig tulajdonjogot szerezvén, tulajdonjogi keresetével helyesen lett a másodbiróság által elutasítva. (1885 május 6-án 1433. sz. a.) 376. Tulajdonjog az ingó tárgyakra csak a tényleges vagy jelképi átadás által szerezhető meg. Budapesti tábla : Tulajdonjog az ingó tárgyakra nézve csak tény­leges vagy jelképi átadás által szerezhető meg, felperes pedig azt, hogy neki a közjegyző előtt 1880. évi május 1-én kötött adásvételi szer­ződés alapján a kérdéses mozdony (gép) ilyetén módon B. Gyula által átadatott volna, nem bizonyította, sőt azon alperesi kifogás, hogy a kérdéses adásvétel csak színlelt volt és a nagy uzsora melletti-kölcsön elpalástolására köttetett, támogatva van a szerződésbeli azon kitétel által, hogy B. Gyulának a visszavásárlási jog félesztendőig fentartva lett, továbbá támogattatik alperesnek emiitett kifogása az által is, hogy felperes az ugyanazon napon szintén közjegyző előtt kötött bérleti szerződés szerint azon gépet B. Gyulának használatul engedte havon­kénti 50 forint bér mellett fél esztendőre, a végrehajtási foglalás pedig majdnem egy esztendővel későbben foganatosíttatott és daczára ezen szerződésbeli határidők és időközök elmultának, a gőzmozdonyt felperes még mindig nem vette át saját birtokába, sem e tekintetben valamely intézkedést nem tett, hanem a gép egy esztendő multával is még mindig B. Gyulának tényleges birtokában találtatott. (1885 november 10-én 36253. sz. a. Curia helybenhagyta 1886 június 4. 1589. sz. a.) 377. A mustra az áru jelképi átadásának nem tekinthető. (Curia 1898 augusztus 30-án 550. sz. a.) 378. Midőn a szerződésben az eladó kijelenti, hogy az eladott ingó a vevő tulajdona, a szerződéstől számítva a vevő tulajdonának vélelmezendő. Ha a vétel tárgya az erdő, illetve annak fái, akkor vevő tulaj­donát az elválasztással megszerzi. Curia felülvizsgálati tanácsa: Az igénykereset alapját képező szer­ződés szerint felperes megvette a végrehajtást szenvedőtől az összes selejtmentes, egészséges, nem osztályozott metszési (fürészelt) anyagot, a mit végrehajtást szenvedő a meghatározott erdőből fajzandó fákból készíteni fog, azonban a végrehajtást szenvedő köteles a kérdéses erdő­ből fajzandó összes fákat csakis felperes utasítása szerint levágatni és kimetszetni, úgyszintén csakis a felperes részéről meghatározott méret­ben és formában feldolgozni, továbbá, az erdőkezelési és a fürészfor­galom vezetése korlátlanul a felperest illeti meg, ki az összes költséget előlegezi és a végrehajtást szenvedőnek kijáró vételárral együttesen esetről esetre meghatározott módon elszámolja; úgyszintén az is ben­foglaltátik a kérdéses szerződésben, hogy végrehajtást szenvedő a nem

Next

/
Thumbnails
Contents