Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)

468 Közönséges helyettesítés. Ezek után kiindulva abból, hogy az öröklésre jogosult első helyettes megállapításánál a végrendeletben megnevezettek közül csakis azokat a személyeket lehetett figyelembe venni, kik ugy az örökhagyót, valamint a végrendeleti örököst is túlélték, és a kikre nézve az utóöröklés joga ekként megnyílt, a jogosult személy meghatározásánál a családi leszármazásra vonatkozó adatok szolgáltak alapul. Az 1886 április 4-én elhalt V. Imre túlélte ugyan V. Simon örökhagyót, de nem élte tul annak özvegyét, szül. E. Máriát, ki a hagyatéktárgyalási jegyzőkönyv tartalma szerint az 1897 deczember 25-én halt meg. Ennélfogva V. Imre utóöröklési joga meg nem nyilt, és V. Imre mint közvetlen örökös sem jöhet figyelembe, mihez képest az első utóörökös meghatározásánál egészen közömbös az, vájjon az örökhagyó özvegyét: E. Máriát a hagyatéki ingatlanoknak csupán haszonélvezetében kivánta-e részesíteni, a mi őt a törvény értelmében különben is megillette, vagy pedig az ingatlan birtok korlátozott tulajdonjogát is az özvegynek szánta-e ? és ebből kifolyólag közömbös az is, hogy az örökhagyó végrendeletének intencziója szerint E. Máriát, vagy pedig V. Imrét kell-e közvetlen örökösnek tekinteni ? mert az előadottakhoz képest V. Imre személye az utóörökös meghatározásánál az esetek egyikében sem jöhet figyelembe. A helyettesítés sorrendjében ezek szerint első helyen áll a »V. Györgytől származó legrégibb fiág első ivadéka«. Világos, hogy az örökhagyó a most idézett meghatározással azt akarta kifejezni, hogy az öröklés jogának megállapításánál V. György leányai figyelembe nem jöhetnek, minélfogva kétségtelen, miként néhai V. Györgynek a hagyatéki iratokhoz •/. alatt mellékelt családi leszármazás szerint elsőszülött fia és második gyermeke V. Boldizsár az, a ki a legöregebb fiágot képviseli. Az 1826-ik évben elhalt V. Boldizsár az 1293/1901. sz. kérvényhez D) alatt mellékelt hiteles halálesetfelvételi ivnek a többi erre vonatkozó leszármazási adatokkal egyező tartalma szerint Anna és Alojzia nevü leányain kivül, Bertalan nevü figyermeket hagyott hátra, a kire a fiágnak további képviselete átszállott, és a ki az 1854-ik évben szintén három gyermek hátrahagyásával halt el. Ezek az örökhagyó özvegy előtt, vagyis az 1882 augusztus 26-án, illetve 1890 augusztus 19-én elhalt V. Magdolna férjezett V. Sándorné és V. Borbála férjezett B. Pálné, valamint a jelenleg is életben levő V. Andor alperes. Az előadottakkal tehát, figyelemmel arra, hogy V. Magdolna és V. Borbála utóörökösökként tekintetbe nem vehetők, hitelesen igazolva van, hogy a V. Györgytől származó legöregebb fiág első ivadéka, kire nézve a kérdéses öröklés megnyílt, és ki mint hitbizományi első helyettes, a kizárólagos utóöröklésre hivatva van, a jelen perben nem képviselt V. Andor alperes, minélfogva V. Károly keresetét szintén elutasítani és a hagyatéki ingatlanokra nézve V. Andor kizárólagos öröklési jogát megállapítani kellett. Ennek folytán és tekintettel arra, hogy a végrendeletben foglalt további hitbizományi helyettesítés az előbb előadottak értelmében, érvénytelen és tárgytalanná vált, mellőzendők voltak mindazon igények, melyek a hagyatéki tárgyalás során a jelen perben nem védekezett személyek részéről előadattak.« (Curia helybenhagyta. 2823/P. 1902. sz.) b) Tényállás: Az örökhagyó a felperesnek 1500 forintot hagyományozott s akként rendelkezett, hogy felperes »halála esetén az 1500 forint