Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)

Növedékjog. 463 286. Az örökrészről való egyszerű lemondásnál fogva a lemondó örökrésze a növendék jogánál fogva, a többi örököstársat illeti meg. Curia: A felebbezési bíróság elfogadván az elsőbiróság ítéletében foglalt tényállást, a felebbezési bíróság által megállapítottnak tekintendő, hogy a perhez csatolt hagyatéki iratoknál lévő, 1898 július 6-án kelt s D. K. lemondását tartalmazó közjegyzői okirat valódi és hogy ennek kiállításakor felperesnek D. K. elleni követelései már fennállottak, az pedig vitássá sem tétetett, hogy D. K-t. néhai D. S. után ]/4 rész örökösödési jutaléka fejében 1636 forint 6434 kr. örökrész megillette, valamint nem tétetett vitássá az sem, hogy D. K.-nak kielégítési alapul szolgálható egyéb vagyona nincsen. D. K. a jelzett nyilatkozat szerint azonban nem mondott le egyszerűen a D. S. utáni örökrészéről, mely esetben az a növedék jogánál többi örököstársait illette volna meg, hanem a lemondó nyilatkozat szerint az alperesre ruházta át, e szerint tehát, midőn arról ekkép rendelkezett, azt voltakép elfogadta és a saját rendelkezési jogánál fogva adta tovább; minthogy pedig a jelzett átruházás minden ellenérték nélkül történt, a fentebb jelzett nyilatkozat, jogi minősítés szerint, ajándékozást képez, a mennyiben pedig ez által felperes, mint az örökös hitelezője elől a tényállás szerint az akkor már fennállott követelésére nézve a kielégítési alap elvonatott, alperes, mint megajándékozott, az anyagi jogszabályok szerint, az ajándékozott vagyon értéke erejéig, felperes követelésének kielégítésére nézve felelősséggel tartozik. A felebbezési bíróság a most jelzett jogszabály alkalmazását azért mellőzte, mert indokolása szerint megállapítást nyert az, hogy alperes 1899 április 6-án D. K. kezéhez, a 2—4. alatti posta-feladóvevények szerint, 1498 frt 50 kr. postautalványt elküldött s ugy találta, hogy alperes ezzel, valamint a W. K. részére fizetett 250 forinttal a D. K. részére ellenértéket adott az átruházott örökrészért s igy a lemondási ügylet ajándékozást nem képez, mivel az ajándékozás kelléke az, hogy azzal a megajándékozottnak vagyona növekedjék. A felebbezési bíróságnak azonban ebbeli felfogása téves : ugyanis az 1898 július 6-án kiállított lemondási nyilatkozattal az ügylet befejeztetett, s miután abban ellenérték kikötve nem lett, az egy bevégzett ajándékozási szerződés. Ennek a szerződésnek a jogi természetén az a későbbi körülmény, hogy alperes 1899 április 6-án D. K.-nak pénzt küldött, miután az nem a szerződési megállapodáson alapult, az előbb létesült ajándékozási szerződés minősítésére vissza nem hathat. (1900 február 27. I. G. 367/1899. sz. és a Curia 771/1900. sz. határozatát lentebb köteles résznél.) 287. A végrendelet következő rendelkezésének: „az esetre, ha gyermekeim meghalnának, ugy összes vagyonom háboritlan haszonélvezetét nőmnek hagyományozom", az az értelme, hogy ha több gyermek van, a nő csak valamennyinek az elhaltával lép a haszonélvezetbe, ellenben csak az egyik gyermek elhaltával kifejezett intézkedés hiányában, nem igényelheti az elhalt gyermekre eső rész haszonélvezetét. Ez esetben tehát a túlélő testvért növedékjog illeti meg az elhalt testvér vagyonára. Curia : A peres felek kölcsönösen egyetértenek abban, hogy a köztük fenforgó vitás birtokviszony a 2. •/• alatti valódiság tekintetében nem kifogásolt végrendelet alapján és értelmében bírálandó el; lényegében eltér-