Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)

444 A végrendelet mellékhatározmányai. beismert tény az, hogy a felperes és az elsőrendű alperes egymással házasságot nem kötvén, az örökhagyónak a végrendeletben kifejezett kivánsága teljesedésbe nem ment, a végrendelet alapján sem a felperes, sem az elsőrendű alperes örökösödési igényt nem érvényesithet. (4117/1902 sz. Curia helybenhagyta 4946/1903. sz.) Jegyzet: Felperes, a végrendelet alapján^ a végrendelet 1. pontjában jelzett vagyont kizáróan a maga részére igényelte, mert az elsőrendű alperes nem hozzá ment nőül. 262. Az örökhagyónak az a rendelkezése, a mely szerint protestáns vallású fiának örökösödési jogát arra az esetre, ha fiának a törvénynél fogva fia vallásának követésére utalt gyermekei más vallásra térnének át, csak a törvényes osztályrészre szorította s az ezen felüli vagyonban hitbizományi helyettest rendel, nem erkölcstelen, s annak ellenére is érvényes, hogy a fiu teljes, megszorítás nélküli örökösödési joga a fiu akaratától független. Az, hogy az örökös az egész örökséget egy bizonyos czélra fordítani köteles, nem egyéb, mint az öröklésnek meghagyás által történt korlátozása s mint az öröklésnek bármely megengedett feltételtől függővé tétele, megengedve van. Az 1887 márczius 17-én elhalt néhai id. L. Ferencz által 1886 november 30-án alkotott végrendelet 6. pontjában foglalt az a rendelkezés, mely szerint örökhagyó protestáns vallású fiának, az elsőrendű felperesnek, örökösödési jogát arra az esetre, ha azon leszármazói, kik a törvénynél fogva az ev.-ref. vallás követésére utalvák, az ő életében más vallásra térnének át, csak a törvényes osztályrészre szorította és a törvényes osztályrészen felüli vagyonban hitbizományi helyettesül a magyar államot rendelte; ha pedig elsőrendű felperes gyermekei az ő halála után lépnének át más egyház kebelébe, az esetben felperes gyermekei örökségi osztályrészét szoritotta a törvényes osztályrészre, hitbizományi helyettesül ez esetben is a magyar államot rendelvén, sem a jó erkölcsökbe, sem a törvénybe nem ütközik, örökhagyónak ezen rendelkezésében csak az a szándék, illetve kivánság nyilvánul, hogy elsőrendű felperesnek azon gyermekei, kik születésüknél fogva az általa és ősei által is követett ev.-ref. vallás követésére utalvák, ebben a vallásban megmaradjanak. Midőn örökhagyó ezt a rendelkezést tette, kétségtelenül előtte lebegett az a gondolat, hogy a vallásváltoztatás nem mindig benső meggyőződésből, hanem sokszor külső és világi indokok behatása alatt történik, az ily vallásváltoztatást megneheziteni kivánta az örökhagyó akkor, a midőn az áttéréshez anyagi hátrányt kötött. Nem foglaltatik ebben a kikötésben erkölcstelenség, sem az áttérést akadályozó tilalom. Erkölcstelen volna a vallás elhagyására való kényszerítés, de abban valakit megtartani erkölcsös szándék; elsőrendű felperesnek gyermekei az előirt kor elértével, az emiitett végrendeleti intézkedés mellett is, a vallás és lelkiismeret szabadságát meggyőződésük szerint gyakorolhatják és a kiben a meggyőződés oly erős, hogy benne uralgóvá lesz, az követni fogja azt a velejáró vagyoni hátrányok daczára is. De nem áll ellentétben a végrendelet 6. pontja az 1868 : LIII. t.-cz. 1. §-ával sem. Ez a szakasz csak a vallás és lelkiismeret ^szabadságát biztosítja, de korlátozó magánjogi