Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)
Hozomány visszaküldése. 159 77. A hozomány visszakövetelésére nincs befolyással az, hogy a nő részére közszerzemény is megítéltetett, mert a hozomány és a közszerzemény egymás mellett érvényesíthetők. Szegedi tábla: A nőnek hozománya a férj hagyatékának a terhét képezi, és mint ilyen a szerzemény, illetve közszerzemény megállapításánál is tekintetbe veendő, miután szerzemény mindaddig nem létezik, mig az adósság törlesztve nincsen * a mennyiben tehát bizonyítva van, hogy az örökhagyónak nejei hozományt adtak át az örökhagyónak, ez hagyatéki teherként megállapítandó és a hagyatéki javakból első sorban kifizetendő és pedig a S. M. (második nő) hozománya annak ellenére is, hogy a most nevezett özvegy javára közszerzemény is van megítélve, mert a hozomány visszakövetelése és a közszerzemény kiadására vonatkozó kétrendü jogosultság egymást ki nem zárja, azok tehát egymás mellett is érvényesíthetők. (1558/1899. sz. a. Curia helybenhagyja. 5125/1899. sz. a. Hasonló: Curia 8682/1902. sz. a. közölve fentebb a hozomány meghatározásánál.) Ellenkező és téves: Curid: Felperest hozomány iránti keresetével elutasítja; mert ha volt is felperesnek hozománya s ha azt alperes férj átvette is, ama hozományt az 1., 5., 6. szám alatti okiratok szerint szerzeményekbe t>eruházottnak kell tekinteni és ezen szerzeményekből felperes a maga Tészét a 9. szám alatti okirat tanúságaként kikapta. (6479/1884. sz. a.) Curia: Jóllehet a tanuk vallomásából kitűnik, hogy felperes a keresetben felsorolt ingókat férje házához hozta, mégis el kellett utasítani felperest 4 köböl buza, 4 köböl tengeri és 1 disznó értékének fizetésére irányzott keresetével, mert a hozomány csak oly minőségben követelhető vissza, a melyben átadatott s ebből folyólag az átadott ingók csak akkor követelhetők vissza, ha azok a házassági kötelék felbontása idejében természetben meg voltak, már pedig a kérdéses ingók a férj halálakor nem léteztek és alperes nem vonta kétségbe, hogy azok a házasság tartama alatt felemésztettek. A 150 forint készpénzre vonatkozólag pedig azért kellett felperest keresetével elutasítani, mert bár a tanuk bizonyítják, hogy ezen készpénz a szerzett ingatlanokba beruháztatott, de miután a szerzők nevére nyilvánkönyvileg még be nem vezetett ingatlanok fele felperesnek tulajdonjogilag átadatott, ez által igényeivel kielégítettnek tekintendő. (1889 deczember 12-én 3695. sz. a.) 78. A hozomány a házastársak által szerzett vagyonnak a férjet illető fele részét fele részben, a nőt illető vagyonnak fele részét pedig szintén fele részben terheli, ha tehát a szerzett vagyon egyenlően megosztatik, a férj a hozománynak csak az őt terhelő fele részét köteles kiadni. Szegedi tábla: A kir. ítélő tábla is elfogadja azt, hogy az első bíróság ítéletében megjelölt ingóknak és ingatlanoknak fele az örökhagyó közszerzeményét képezi ,elfogadja továbbá azt is, hogy az Örökhagyónak 2000 korona hozománya volt. Minthogy pedig a közszerzeménynek a megállapításánál a házastársak adóságai is figyelembe veendők, de figyelembe veendő a hozomány