Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)
90 Házassági törvény. 83., 85. §. — Anyagi rész. ideje alatt felperessel nemileg nem közösült, az előbbi panaszszal egy és ugyanazon elbirálás alá esik ; mert felperes 1896 február 10-én hagyta el alperest, az idézett 83. §. szerint tehát tartozott volna a felperes keresetét legkésőbb az elhagyástól számitandó 6 hónap alatt beadni, felperes azonban azt csak 1899 február 16-án adta be, ennélfogva az utóbb emiitett bontó okra alapitott kereseti joga hasonlóan elenyészett. A mi pedig a felperes által felhozott azt a körülményt illeti, hogy alperes állitólag nősztehetetlen, ez a jelen perben már csak azért sem vehető figyelembe, mert nősztehetetlenség nem a házasság felbontására, hanem, a mennyiben bebizonyíttatnék, hogy alperes ezen hibában már a házasság megkötésekor szenvedett, az 54. §. c) pontja szerint a házasság érvénytelenítésére szolgálhatna csak alapul, felperes azonban keresetét nem az iránt inditotta. De ettől el is tekintve, minthogy felperes keresetében beismerte, hogy az alperes állítólagos nősztehetetlenségéről még az együttélés idejében győződött meg, felperes tartozott volna az 57. §. c) pontja szerint attól a naptól, melyen az állitólagos tévedést felismerte, vagy legkésőbb az elhagyástól számitandó 1 év alatt a házasság érvénytelenítése végett keresetet inditani ; felperes azonban ily keresetet nemcsak nem inditott, hanem alperesnek állitólagos hibája daczára, alperessel, bár rövidebb félbeszakításokkal csaknem 2 és fél évig együtt élt és bontás iránti keresetét csak 3 év múlva az elhagyás után adta be. Mindezeknél fogva stb. stb. (1901 február 5-én 6407. sz.) 85. §. A felbontó ítéletben az a házasfél, kinek hibájából a házasság felbontatott, vétkesnek nyilvánítandó. Ha viszonkereset folytán mindkét házasfél hibájából történt a házasság felbontása : a biró mind a két házastársat vétkesnek nyilvánítja. Viszonkereset nélkül is kérheti alperes, hogy a házasság felbontása esetében felperes is vétkesnek mondassék ki, ha ellene bontó okot igazol; ezen kérelmet oly bontó okra is alapithatja, melyre nézve kereseti joga már megszűnt, de a felbontás alapját képező bontó ok keletkezésekor még fennállott. A házasságtörés okából vétkesnek nyilvánított házastárs a felbontó Ítéletben eltiltandó a házasságkötéstől azzal, a kivel a házasságtörést elkövette. 211. A H. T. 85. §. harmadik bekezdésében érintett vétkesség, illetve vétkesnek nyilvánitás a bontás kérdését nem érinti, következésképen hivatalból nem tehető vizsgálat tárgyává. A házassági törvény 85. §-a szerint az a házasfél, kinek hibájából a házasság felbontatott, vétkesnek nyilvánitandó, továbbá, ha viszonkereset folytán mindkét házasfél hibájából történt a házasság felbontása, a biró mind a két házastársat vétkesnek nyilvánitja. Ebből nyilvánvaló, hogy a másodbiróság hivatalból vévén vizsgálat alá az elsőbiróságnak a házasságot felbontó rendelkezését, a vétkesség kérdését csakis annyiban teheti vizsgálat tárgyává, a mennyiben az a házasság felbontásának kérdésével a törvény rendelkezésénél fogva szoros kapcsolatban van, nem pedig akkoris, ha — minta jelenesetben —azidézett törvényczikk 85. §-ának 3. bekezdése értelmében alperes a házasság felbontására irányuló viszonkereset nélkül kéri, hogy a házasság felbontása esetében felperes is vétkesnek nyilvánittassék, mert ez a vétkesnek nyilvánitás a bontás kér-