Magyar döntvénytár, 5. kötet (1905)

76 Curiai bíráskodás. Kérvényezők meghatalmazottja utal a kir. Curia előtt az első és folytatólagos tárgyalás alkalmával történtekre, a melyekkel meg van czá­folva az, hogy dr. Egry Dezső nagyot hall; mindkét tárgyalásnál ugyanis dr. Egry Dezső személyesen jelen volt, a tárgyalás folyamán és azon kivül a meghatalmazottjával és másokkal beszélgetett és a leghalkabb szavakat is félreismerhetlenül megértette ; ezekre nézve tanukat nevez meg és kéri ezeknek kihallgatását, esetleg elfogulatlan szakértők meghallgatását kéri. A becsatolt orvosi bizonyítvány már azért sem fogadható el, mert kérvé­nyezők közbejötte nélkül létesült és mert az azt kiállítók arra esküt nem tettek. Dr. Egry Dezső meghatalmazottja tagadja a kérvényezők részéről most felhozottaknak alaposságát és ténybeli valóságát, egyúttal ellenzi a bizonyításnak kérelmezett kiegészítését. A felek felhivattak, hogy a bizonyítási eljárásnak eredménye és ennek méltatása iránt előterjesztéseket tehetnek. Kérvényezők meghatalmazottja előadta a következőket: Hogy Egry József volt az előőrs, azt a védelem nem is tagadta, hiszen annak kihallgatását nem kívánta. Egyébiránt öt tanú vallja, hogy Egry József jött tudakolni, hogy az az öt választó hová való és szavazott-e ? és mikor hallotta, hogy ezek nem szavaztak, rohant intézkedni. Ez az intézkedés abban nyilvánult, hogy csakhamar megjelent maga dr. Egry Dezső és ugyanazt a kérdést intézvén és ugyanazt a feleletet kapván, sietett kijelenteni, hogy maguk nem fognak Vedellára szavazni, hanem én reám. En megfizetem kiadásaikat. Kétségtelen tehát, hogy dr. Egry Dezső az illető öt választó szavazatáért anyagi előnyt helyezett kilátásba, ennek pedig nem kell napidíjnak lenni, és közönbös az is, hogy a kilátásba helye­zett előny mekkora értékkel bír, hanem fődolog az, hogy érvénytelen befolyás gyakorlására alkalmas-e ? Olyan nagy kerületben, mint a pécsváradi, a leadott szavazatok mutatkozó többsége még mindig nagyon megbízhatatlan ; hiszen olyan nagy kerületben épen az utolsó órákban szoktak választók csoportosan jelentkezni, és épen az ilyen szavazatok leginkább hozzáférhetők. Hogy Böröcz Gábor a vesztegetési ígéretet a választási elnöknek be­jelentette-e ? az nem döntő körülmény; de különben is ez a körülmény leg­feljebb a választási elnök kihallgatásával lenne kideríthető, ellenben erre nézve a választási elnök részéről kiállított nyilatkozat közokirat erejével nem bír ; mint magán okirat pedig bizonyítékul el nem fogadható. A kihallgatott tanuk vallomásával igazolva van az, hogy dr. Egry Dezső meghallotta azt, a mit Hegedűs Lőrincz a társainak kijelentett; az tehát, hogy dr. Egry Dezső különben talán nagyot hall, jelenleg nem bir sulylyal. A mit maga dr. Egry Dezső eskü alatt vallott, már magában véve megállapítja a vesztegetést; mert fuvart vagy megengedett ellátást csak természetben lehet adni, a készpénzbeli megtérítés a törvény szerint már vesztegetés. Bizonyítva van az is, hogy Berkesden a választás napján az Egry­párti választók 1—1 deczi pálinkát kaptak, tehát nem a választás szín­helyén és így már ezen az alapon is a megtámadott választás érvénytelen. Dr. Egry Dezső meghatalmazottja előadta a következőket:

Next

/
Thumbnails
Contents