Magyar döntvénytár, 5. kötet (1905)

Curiai bíráskodás. 47 körutazást tartott, a mely alatt az E) alatti nyilatkozat tanúsítása szerint Náraiban azzal igyekezett a választókat arra birni, hogy reá szavazzanak, miszerint megigérte nekik, bogy, ha őt választják meg képviselőnek, Szombathelyen a helypénzt le fogja szállitani. Kérvényezők szerint Éhen Gyulának ez az eljárása kimeriti az 1899. évi XV. t.-cz. 3. §. 5. pontja alá eső tényállást, mert tény, hogy Éhen Gyula a választás alkalmával közhivatalt viselt, és tény az is, hogy hivatali hatáskörébe eső cselekményre vonatkozó Ígérete által igyekezett több választót arra birni, hogy reá szavazzanak. III. Kérvényezők kérték a megtámadott választás érvénytelenítését az 1899 : XV. t.-cz. 3. §. 10. pontja alapján, előadván, hogy Éhen Gyula képviselő pártja az F—M alatt becsatolt okiratok tanúsítása szerint, úgy­szólván a választókerület minden községében a legnagyobb mérvben vesz­tegetett és etetett-itatott abból a czélból, hogy a választók Éhen Gyulára szavazzanak. Előadták a kérvényezők, hogy az F—M alatti okiratok igazolják, hogy az 1899 : XV. t.-cz. 3. §-ának 2. és 6. pontjaiban meghatározott cselekményeket mások abból a czélból követték el, hogy a választók Éhen Gyulára szavazzanak és hogy a C) és D) szavazási lajstromok szerint azok a választók Éhen Gyulára le is szavaztak ; igazolják tehát, hogy Éhen Gyula képviselőre vesztegetés és etetés-itatás következtében 230 szava­zatnál több adatott le, az elrendeltetni kért vizsgálat pedig ki fogja derí­teni, hogy az Éhen Gyula pártja által megvett szavazatok száma nem 230, hanem azt legalább is megkétszerezi, s igy igazolva lesz, hogy Éhen Gyula az érvényes szavazatok általános többségét el nem nyerte. Éhen Gyula országgyűlési képviselő, dr. Kronecker József válasz­tási elnök és dr. Dallos József küldöttségi elnök meghatalmazottja a kér­vényre nézve általánosságban felhozta, hogy az a tényállást elferdítve adja elő, határozott adatokat nem tartalmaz, minél fogva vizsgálatra alkalmatlan, s tehát vizsgálat elrendelése nélkül elutasítandó. Különösen : a kérvényben I. alatt előadott érvénytelenségi okra és tényre nézve tagadta, hogy a megtámadott országgyűlési képviselőválasztási eljárás alkalmával a törvénynek a záróra kitűzésére vonatkozó rendelkezése meg­sértetett volna; tagadta, hogy a záróra nem akkor tüzetett volna ki, a mikor azt a törvény rendeli, és tagadta, hogy oly értelmű »pótszavazás« történt volna, mint azt a kérvényezők állítják. A választásvédők szerint a való tény az, hogy a szavazás reggeltől kezdve szakadatlanul folyt a záróra kitűzéséig ; való az, hogy a községek­nek sorrend szerinti leszavazása közben oly tömegesen jelentkeztek el­maradt szavazók, különösen Szombathely városából több mint 300 választó, a mint ezt a C) alatti rovatos szavazási lajstrom bizonyítja, és bizonyítja a 2. •/. alatt bemellékelt közjegyzői okirat is, melyet épen azok a helyettes szavazatszedő-küldöttségi elnökök, jegyzők és dr. Viola Ödön ügyvéd bizalmi férfiú állítottak ki, a kikre kérvényezők mint tanukra hivatkoz­tak ; tekintettel tehát az 1874 : XXXIII. t.-cz. 75. §-ának rendelkezésére, melyet az 1899 : XV. t.-cz. nemcsak hatályon kívül nem helyezett, de rendelkezését a 3. §. 21. pontja kifejezetten fenntartotta, az képezett volna nyilvánvaló törvénysértést, ha ezek a tömegesen jelentkezett válasz­tók a községek sorrend szerinti leszavazása után le nem szavazhattak volna.

Next

/
Thumbnails
Contents