Magyar döntvénytár, 5. kötet (1905)
Curiai bíráskodás. 125 pontjai alatt megnevezett egyénekkel szemben az ott felemiitett cselekmények (előnyadás és előny elvonásával fenyegetés vagy befolyásolás) elkövetésére szándékosan közreműködött vagy ezeknek a cselekményeknek elkövetését közreműködése által lehetővé tette, illetve megkönnyítette, avagy hogy e cselekményekbe előzőleg és kifejezetten beleegyezett, a kérvényben azt hozták fel, hogy dr. Lendl Adolf a képviselőválasztás előtt az első temesrékási takarékpénztár és a temesrékási járási népbank igazgatóival és tisztviselőivel arra a megegyezésre jutott, hogy-a takarékpénztár, illetve népbank az adósaikra egyáltalán pressiót gyakorolnak és különösen azzal fenyegetik meg őket, hogy az adósoknak a kölcsönöket, a helyiségek bérlőinek pedig a bérletet felmondják, ha Lendlre nem szavaznak és a kölcsönfelmondásokat visszavonják, ha Lendlre szavaznak és ezzel kapcsolatban megnevezték azokat az egyéneket, a kikre ez a pressió tényleg gyakoroltatott. Az e tekintetben elrendelt és teljesített bizonyítás azonban eredményre nem vezetett. (Felsoroltatnak a-vallomások.) Mindezen tanúvallomások arra nézve, hogy a két rékási takarékpénztár az adósait azzal fenyegette volna, hogy ha Lendlre nem szavaznak, kölcsönük felmondatik és hitelük megvonatik és különösen, hogy erről Lendl tudott volna, egyáltalán bizonyítékot nem szolgáltattak és pedig azért nem, mert ezek a vallomások részben ellentétesek; de nem vehetők figyelembe ezek a tanúvallomások azért, mert Bock Péter, a ki Klein korcsmájában egész időn át jelen volt, a Sziklási asztalánál ült és egy pillanatra sem ment ki, azt vallja, hogy Lendl vagy kísérői sem az asztaluktól át nem beszéltek, sem át nem jöttek a Sziklási asztalhoz, hogy továbbá valótlan az, hogy Lendl vagy Stitzl vagy más közülök azt mondotta volna, hogy a két takarékpénztár Lendl mellett van s hogy a kik nem tartanak a Lendl-párttal, azoknak az adott kölcsön felmondatik vagy kölcsönt a takarékpénztártól nem kapnak és tekintve, hogy Géler József (381. házszám) tanú azt vallja, hogy a választást megelőző szeptember hó első felében Missa Ferencz vendéglőjében Lendl Adolf a jelen voltakhoz beszédet tartott és azt mondta : a mint látja, győzni fog és kell is győznie, mert van két hatalmas oszlopa, a két rékási pénzintézet. Ez a kijelentés azonban, ha tényleg megtörtént volna is, érvénytelenségi tényt nem foglal magában, mert ez a kijelentés a pénzintézeteknek Lendl jelöltsége pártfogásolásán kivül egyebet nem hangoztatván, a takarékpénztári adósok választói jogának gyakorlására jogellenes befolyást vagy fenyegetést egyáltalán nem tartalmaz, de különben e tanú vallomása az abban foglaltakra nézve bizonyitékul nem szolgálhat, mert Schön Ferencz, Stitzl Jakab,, Gelér József (383. házszám), Ambrus Mátyás, Marsechthy János, Hirsch Lipót és Becsák Gyula tanuk, kik ez alkalommal Missa vendéglőjében szintén jelen voltak, azt vallják, hogy Lendl beszédében a takarékpénztárakat egyáltalán meg sem nevezte, hanem Lendl felköszöntötte Schön Ferencz és Stitzl Jakab pártelnököket, mint a párt két oszlopos tagját és valakinek arra a közbeszólására, hogy még két erős oszlop van, Binstill András és Martinovits Miklós alelnököket éltette ; mindezeknél fogva, a tárgyalás összeredményének alapulvétele mellett és a kihallgatott tanuk vallomása egész tartalmának szorgos méltatása alapján megállapítható, hogy nincs bizonyítva az a panaszolt körülmény