Magyar döntvénytár, 5. kötet (1905)

9 2 Curiai bíráskodás. kimutattatik, hogy e választók számbavételével a képviselő az érvényes szavazatok általános többségét el nem nyerte, ez a rendelkezés pedig semmi kétséget nem hagy fel az iránt, hogy a küldöttségi elnök által a szavazók visszautasítása körül követett és a törvény 160. §-ában előirt külön jegy­zékkel igazolandó eljárás törvényessége vagy törvénytelensége fölött a m. kir. Curia határoz. Ugyanezt igazolja a 3. §. 27. pontja, mely közvetve a törvény szerint érvénytelen szavazatok elfogadásáról is intézkedik, valamint a 4. és 5. §§., a melyek a törvényellenesen visszautasított vagy elfogadott szavazatok hozzáadásának vagy leszámításának módozatát állapítják meg. A m. kir. Curia tehát a választásvédők részéről a kérvény IV. cso­portja ellen általában fölhozott elvi kifogást ezeknél az okoknál fogva mellőzte. A mi már most e csoport első osztályában felsorolt szavazatokat illeti, a m. kir. Curia e kérdés megbirálásánál az 1899 : XV. t.-cz. 158. §-ának rendelkezéséből indul ki. Ebből folyóan megállapítja, hogy 1. Szálai János a második szavazatszedő-küldöttség elnöke által külön jegyzék 8. tétele alatt törvénytelenül utasíttatott vissza, mert Szálai János ugy a kir. közjegyzőnél és a községi elöljáróságnál őrzött, a kérvényben hiteles kivonatban 0). illetve P) alatt csatolt, mint a m. kir. belügyminisztertől beszerzett Kistelek községi választói névjegyzékben 246. tétel alatt bennfoglaltatik s ezekkel szemben az a körülmény, hogy a választásnál használt és a törvényhatóságnál őrzött névjegyzékben 246. tétel alatt Szabó János fordul elő és a Szálai név csak közbe van szúrva, mint nyilván téves másoláson alapuló, figyelembe nem jöhet, és mert választás védők nem tagadták a szavazásra jelentkezett Szálai Jánosnak a névjegyzékben foglalttal azonosságát; hogy továbbá 2. Tóth T. Sándor kisteleki lakos a külön jegyzék 1. tétele alatt tör­vényesen utasíttatott vissza, mert az 0) és P) alatt csatolt, valamint a m. kir. belügyminisztertől beszerzett névjegyzékben ily nevü választó nem foglaltatik, arra nézve pedig, hogy a szavazásra jelentkezett Tóth T. Sándor azonos volna a névjegyzék 286. tétele alatt foglalt K. Tóth Sán­dorfal, a Q) és R) alatt csatolt adófőkönyvi kivonatok elegendő bizonyí­tékul el nem fogadhatók, annál kevésbbé, mivel a Q) alatt csatolt nemleges adófőkönyvi kivonat ki nem zárja azt, hogy Kisteleken K. Tóth Sándor nevü egyén létezik és felesége adója czimén vétethetett fel a választói név­jegyzékbe'; hogy 3. Krizsán Mihály törvénytelenül utasíttatott vissza, mert a kis­teleki névjegyzékben 109. tétel alatt bennfoglaltatik, a szavazásra jelent­kezett és e névjegyzékben foglalt Krizsán Mihály életkorában mutatkozó különbség, tekintettel az 1899 : XV. t.-cz. 158. §-ának utolsó bekez­désében foglalt rendelkezésre,' a visszautasításra törvényes alapot nem nyújt, és mert különben is az S. és Sz. alatt csatolt adófőkönyvi kivonatokkal és az e kérdésben elrendelt bizonyítási eljárás eredményével, nevezetesen Tóth Antal János kisteleki községi biró, Szerző János másodbiró, Kondás János, Biró Imre, Szálai János, Tolnafi Béla és Tóth Kálmán tanuk vallo­másával bizonyítva van, hogy Kisteleken más Krizsán Mihály nevü választó

Next

/
Thumbnails
Contents