Magyar döntvénytár, 5. kötet (1905)

Curiai bíráskodás. 89 Enyedi Lukács részességét s azt, hogy ő meg nem engedett etetés­itatáshoz tudva pénzt adott volna, tagadják. A m. kir. Curia az előadottak mérlegelésével a bizonyítási eljárást az 1899 : XV. t.-cz. 3. §-ának 6. pontjára alapított etetés-itatásra, mint feltétlen érvénytelenségi okra el nem rendelte és pedig azoknál az okoknál fogva, a melyek az I. csoportban érvényesített vesztegetéseknél az ott vitatott feltétlen érvénytelenségi okot illetően már ott felhozattak és azon felül azért sem, mert kérvényezők a tekintetben, hogy a pénzt az állítólagos etetés­itatáshoz, a czélt előre tudva, Enyedi Lukács adta volna a megnevezett korteseknek, bizonyítékot fel sem hoztak. Ezek szerint ennél a csoportnál is csupán viszonylagos érvénytelenségi okról és tényekről lehet szó. A magy. kir. Curia a bizonyítási eljárást csupán a 2. pont alatt megjelölt esetre rendelte el, mert az ugy a C) alatt a kérvényezők, mint 1/34. alatt a választás­védők részéről csatolt nyilatkozatokból bizonyos, hogy 1901 szeptember 29-én Huszár Gergely tanyáján vendégség volt, azt pedig a bizonyítási eljárás van hivatva kideríteni és megállapítani, hogy ennek a vendégségnek az volt-e a czélja, a mit annak a kérvényezők tulajdonítanak. A többi pontokra nézve azonban a m. kir. Curia a bizonyítási eljárás elrendelését mellőzte. (Következik annak kifejtése, hogy a vonatkozó tényállítások a törvény 23., illetve 70. §§-nak meg nem felelnek.) III. Csoport. E csoportra nézve a kérvényezők érvénytelenségi okul az 1899. évi XV. t.-cz. 3. §. 11. pontjának a) alpontjára alapított hatósági kényszert hozzák fel, tényékül pedig előterjesztik : 1. hogy Benka Nándor községi irnok, Nagy István közpénztárnok, Balog Antal külteleki kézbesítő, dorozsmai lakosok egyenesen Herglotz István főszolgabíró utasítására szavaztak Enyedi Lukácsra. A m. kir. Curia az 1. pontra a bizonyítási eljárást elrendelte, mert az állított tény a megjelölt választóknak a főszolgabíróhoz való hivatali állásánál fogva alkalmas a törvény 3. §-ának 11. aj alatti pont­jában megjelölt érvénytelenségi ok megállapítására, az erre vonatkozó tényállás kiderítése pedig a bizonyítási eljárásra tartozik. Ellenben a bizonyítási eljárás elrendelését a 2-ik pontot illetően mellőzte. (Utalás a 23. és 70. §§-okra.) IV. Csoport. Érvénytelennek állítják kérvényezők a választást, hivatkozással az 1899 : XV. t.-cz. 3. §-ának 27. pontjára és a 4. §-ra azért, mert a meg­választott képviselő az érvényes szavazatok többségét el nem nyerte. Ennek bizonyítására hivatkoznak a már előadottakra s azon felül uj tényeket sorolnak föl, melyeket e csoportban két alosztályra osztanak, ugvmint:

Next

/
Thumbnails
Contents