Magyar döntvénytár, 3. kötet (1904)

A végrehajtási eljárás. 231. §. 230. §-a tüzetesen és oly módon rendelkezik, hogy a biztositási végrehajtás elrendelése idejében és a per befejezése előtt meg sem határozható, vájjon a költség a végrehajtást szenvedőt terheli-e vagy nem. (Budapesti tábla 1903 augusztus 12-én 2498/1903. sz. a.) 731. A csődnyitás joghatályának kezdete előtt foganatosított bizto­sitási végrehajtás alapján, a csődtörvény 13. §-a értelmében a további végre­hajtási lépések a csődnyitás után is foganatosíthatók. Budapesti tábla: Az 1881: LX. t.-cz. 230. §-a szerint a biztositási végrehajtási zálogolásnak és becslésnek a joghatálya a kielégitési végre­hajtási zálogolás és becslés joghatályával azonos, ebből folyóan tehát a végrehajtató a csődnyitás joghatályának kezdete előtt foganatosított biztositási végrehajtással az összeirt ingóságokra zálogjogot szerzett, mely zálogjogának a lefoglalt ingókra leendő érvényesítése végett jogában áll a végrehaj tatónak a csődtörvény 13. §-a alapján a további végrehajtási lépéseket a csődnyitás után is foganatosítani. (1902 február 19-én P. 974 1902. sz. a.) 231. §. Jogában áll annak, a ki ellen a biztositási végrehajtás elrendeltetett, a biztosítandó összeget készpénzben vagy óvadékképes értékpapírokban (42. §.) a bíróságnál letenni, mit ha teljesít, a biztositási végzés foganatosítása abban hagyandó, illetőleg az ingókra foganatosított biztositási végrehajtás feloldása vagy a zálogjog előjegyzésének kitörlése hivatalból elrendelendő. Ugyanez teendő akkor is, ha a felek kezesállitás, kézi zálogadás, vagy más mód által való biztosításban egyeztek meg. 732. Abban az esetben, ha a biztosítási végrehajtás elrendelése után a biztosítandó összeg készpénzben vagy értékpapírokban a bíróságnál, az által, a ki ellen a biztosítás elrendeltetett, ietétetett, a foganatosított végrehajtás feloldandó és nem megszüntetendő. l) Kir. tábla: Az 1881 : LX. t.-cz. 231. §-a rendelkezése értelmé­ben, ha biztositási végrehajtás elrendelése után a biztositandó összeg készpénzben vagy óvadékképes papirban a biróságnál az által, ki ellen a biztositási végrehajtás elrendeltetett, letétetett, a biztositási végrehajtás foganatosítása abbanhagyandó lévén, tekintve, hogy a per adatai szerint felperes végrehajtást szenvedett azt az összeget, melynek erejéig a biz­tositási végrehajtás alperes kérelmére ellene a 63047 1899. sz. végzéssel elrendeltetett, még a biztositási végrehajtás foganatosítását megelőzőleg €4415/1900. sz. kérvénye kapcsán alperes javára tényleg birói letétbe helyezte : nyilvánvaló, hogy végrehajtató alperes, ki a 2. •/. alatti fog­lalási jegyzőkönyv tartalmának tanúsága szerint a fentebb emiitett letétbe helyezés tény érői a végrehajtás foganatositásának megkezdése alkal­mával tudomást szerzett, a biztosításhoz való jog elenyészte folytán nem volt jogosult a javára elrendelt biztositási végrehajtás foganatosí­tását kivánni, hanem csupán a foglalás teljesítése czéljából megkezdett eljárással okozott költségeinek megállapítását igényelheti. Minthogy pedig ezek szerint végrehajtást szenvedett felperesnek a foganatosított biztositási végrehajtás megszüntetésére irányuló kereseti igénye alapos : ') Lásd még a 234. §-nál közölt 735. számú határozatot.

Next

/
Thumbnails
Contents