Magyar döntvénytár, 2. kötet (1904)
96 Az idegen váltóról. terhelő bizonyítási kötelezettségnek eleget nem tett, ennek a mulasztásnak pedig a kifejtett indokoknál fogva jogi következménye azT hogy a kereseti váltót a visszkereseti jog fentartása végett az Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztárnál kellett volna a váltótörvény 43. sz. a. értelmében fizetés végett bemutatnia és nem fizetés esetében is óvatoltatnia, helyesen mondta ki az elsőbiróság, hogy B. j.-ban a felperes üzleti helyiségében felvett óvás a visszkereseti jog fentar tására nem alkalmas s ennek a kijelentésnek jogkövetkezményéül a keresetet a védekező alperesekkel szemben helyesen utasitotta el. ^4 m. kir. Curia: Indokaiból helybenhagyta (1902 május 20-án 26/1902. sz. a.) 277. A már egyszer utólagosan telepitett váltóra a váltóbirtokos a telepest kitörölni s annak helyébe más telepitést reávezetni még abban az esetben sincs jogosítva, hogy ha ez a másodsorbani telepítés az eredeti megállapodásnak felel meg. A kir. ítélőtábla: A kihallgatott tanuk vallomása alapján az van bizonyitva, hogy a kereseti váltót újólag a felperes telepitette és hogy az alpereseknek tudomásuk volt arról, hogy a felperesnél leszámitolt váltók rendszerint utólag telepíttetnek. Az alperesek ebbeli tudomása folytán és ellenkező kikötés hiányában felperes a váltó utólagos telepítésére jogosítva volt ugyan, ezt a jogát azonban a felperes kimerítette azzal, hogy a kereseti váltót utólag »Budapesten Laczkó N. és P. A. telepítésével ellátta.« Eme saját ténye ellenében a felperes sem a váltó eredeti tartalmára többé nem hivatkozhatik, sem pedig arra nem volt jogosítva, hogy a kötelezettek hozzájárulása nélkül az általa a váltóra vezetett telepitést kitörölje és így a már kitöltött tartalom megváltoztatásával a váltóra uj telepitést vezessen. A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete indokaiból annyival inkább helybenhagyatik, mert habár a tanuk vallomásával bizonyitva van, hogy alperes tudomással birt arról, hogy felperes a váltóit máshelyeken telepiti és ez ellen kifogást soha nem tett, ebből a körülményből nem következik a váltóbirtokosnak egyszersmind az a joga, hogy a reescomptálás végett általa tovább adott és a reescomptot nyújtó személy által telepitett utóbb visszaváltott váltót, az első telepítés kitörlésével ujabban és máshova telepítse. Ehhez csak külön beleegyezés alapján volna joga, alperes beleegyezése pedig a prolongácziót kérő s tartozásának kifizetését igérő X. alatti levelével bizonyitva nincs. (Curia 1902 június 27-én 788/1902. sz. a.) 278. A váltóbirtokos a kereset beadásakor a váltón volt telepitést a kifogások előterjesztése után többé joghatályosan akkor sem törölheti, ha ez a telepítés jogellenesen vezettetett a váltóra; s azt, hogy a váltó a lejáratkor a telepes birtokában volt, ily esetben a váltóbirtokos tartozik bizonyítani.