Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

A Curiának 1881 : LIX. t.-cz. 4. §-a alapján hozott teljes ülési határozatai. 19 hogy a behajthatóság iránt netalán fenforgó kétség esetében az enged­ményes jogait a szavatosság világos kikötésével biztosithatja : mindezeknél fogva kimondani kellett, hogy a bekeblezett köve­telésnek visszteher melletti átruházása esetében az engedményező az átengedett követelés behajthatóságáért szavatossággal rendszerint nem tartozik. Magától értetik, hogy ezen határozat által az 1881 : LX. t.-cz. 123. §-ának a végrehajtásilag átruházott követelés behajthatóságára vonatkozó intézkedése, valamint az örökösödési osztályokból származó szavatosság nem érintetik, továbbá, hogy a szabály alól kivételnek van helye azon esetekben is, midőn az engedményező az ügylet meg­kötésekor rosszhiszemüleg járt el. Kelt Budapesten, a m. kir. Curia polgári szakosztályainak 1884. évi június hó 23-án tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az ugyanazon évi június hó 27-én tartott ülésben. 15. szám. Minthogy az 1881 : LIX. t.-cz. 69. §-a értelmében az 1-ső pont szerint az ügyvéd mulasztása, a 2 ik pont szerint pedig uj bizonyí­tékok alapján van helye a perujitásnak, és a 72. §. azt mondja, hogy a 69. § nak 2-ik pontja alapján perujitásnak rendszerint csak egyszer van helye, s azzal azon fél, ki azt igénybe még nem vette, csak akkor élhet, ha a per érdemére vonatkozó oly uj bizonyitékot talál, melyre nézve hitelt érdemlőleg kimutatja, hogy azt sem az alap- sem az ujitott perben nem használhatta: kérdés, hogy a mennyiben a 72. §-ban a G9. §. 1-ső pontjára hivatkozás nem foglaltatik, megujithatja e azon fél, ki az ujitott perben vesztes lett, ezen ujitott pert az ügyvéd mulasztása miatt, avagy nem? (2218/1884. polg. számhoz.) Határozat. Azon fél, ki az ujitott perben ügyvéd mulasztása miatt lett pervesztes, ezen ujitott pert az ügyvéd mulasztása miatt megujithatja. Indokok: Az 1881 : LIX. t.-cz. 69. §-a értelmében perujitásnak az 1-ső pont szerint ügyvéd mulasztása, a 2-ik pont szerint pedig nj bizonyítékok alapján levén helye, a 72. §-nak azon rendelkezésé­ből, hogy a G9. §. 2. pontja szerint perujitásnak másodizben csak azon kivételes esetben van helye, ha oly uj bizonyitékok találtatnak, melyekre nézve kimutatható, hogy azok sem az alap sem az ujitott perben nem használtathattak, nem az következik, hogy a 69. §. 1-ső pontja szerinti ügyvéd mulasztása miatt, ha az az ujitott perben követtetett is el, perujitásnak helye nem volna, hanem csak az, hogy a 69. §. 2. pontja értelmében, vagyis uj bizonyitékok alapján per­ujitásnak másodizben csak kivételesen lehet helye, sőt abból, hogy a 69. §-nak 1-ső pontjára nézve hivatkozás nem történik, az követ­kezik, miszerint az ujitott perben elkövetett ügyvéd mulasztása miatt a perújítás korlátozva nincs, minélfogva ki kellett mondani, hogy 2*

Next

/
Thumbnails
Contents