Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

91 szemlére nem jelentkezett és elő nem is állott. Vádlott bevonulása után, az ellene megindított elő zetes megállapítások során kitűnt, hogy nevezett 1914. évi november hó 16.-ától kezdve, fennti bevonulásig, az összes rendes és pótszemléket elmulasztotta, illetőleg a szemléken nem állott elő. Vádlott eme magatartásában, az illetékes parancsnok, az 1890:XX. t.-c. 4. §-ában meghatározott, a katonai behivási parancs iránt tanúsított engedetlenség bűntettének ismérveit látta fennforogni, miért is az x-i járás főszolgabírájához fordult annak közlését kérve, hogy módjában áll-e jelzett ítéletét saját hatáskörében megváltoztatni, s miután a főszolgabíró erre tagadólag válaszolt, az illetékes parancsnok az iratokat, elhatározás végett, a Kbp. 40. §-a alapján, a legfelsőbb honvéd törvényszékhez terjesztette fel. A legfelsőbb honvéd törvényszék, a felmerült illetékességi összeütközés kérdésében való határozathozást, hatáskörébe nem tartozónak nyilvánította. Indokok: A Kbp. 40. §-a értelmében a legfelsőbb honvéd törvényszék, csak a honvédség valamely parancsnoka és a polgári büntetőbíróság között felmerült illetékességi összeütközés kérdésében való határozathozásra bir hatáskörrel, de nem abban az esetben is, ha az illetékeségi összeütközés valamely közigazgatási hatóság és a honvédség illetékes parancsnoka közt merült fel. Émde a szolgabírák — habár kihágási ügyekben rendőri büntető bíráskodást gyakorolnak, — nem tekinthetők a Kbp. 40. §-ában említett büntetőbíróságoknak és maga a védtörvény 77. §-a ÍS, tehát éppen az a törvényes rendelkezés, amelynek alapján az x-i járás főszolgabírája az adott esetben eljárt, a véderő elleni kihágások elbíráslására hivatott hatóságokként, közigazgatási hatóságokat és bíróságokat különböztet meg.