Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

79 büntető ítéletet hozott. Ez ellen az ítélet ellen az x-i honvéd illetékes parancsnok ügyésze, a vádlott javára, semmisségi panaszt jelentett be. Miután sem a főtárgyalási jegyzőkönyvből, sem pedig a perorvoslat bejelentését tartalmazó ügyiratból ki nem tünt, hogy vádló, a vádlott javára bejelentett perorvoslat használására, a Kbp. 325. §-ának 2. bekezdésében említett illetékes parancsnoki meghagyással bírt-e, a legfelsőbb honvéd törvényszék, közbevető intézkedésével beszereztette vádló nyilatkozatát, aki kijelentette, hogy a bejelentett perorvoslathoz az illetékes parancsnoktól meghagyást nem kapott s ilyent nem is kért ki. A legfelsőbb honvéd törvényszék vádló eme semmisségi panaszát, a Kbp. 364. §-ának 1. pontja értelmében, mint meg nem engedettet, visszautasította a következő indokolással: Az ítélet ellen, a honvéd ügyész vádlott javára élt semmisségi panasszal, de arra nézve, hogy a perorvoslatot az illetékes parancsnok meghagyása folytán használja, nem nyilatkozott, sőt az e helyről tett intézkedés következtében, ez irányban hozzá intézett kérdésre oly értelmű kijelentést tett, hogy ily meghagyása nem volt s ennek kikérését, a legfelsőbb honvéd törvényszéknek egy más ügyben, 1916. évi március hó 17-én P. 64/16. szám alatt hozott ítélete folytán, szükségesnek nem tartotta. Eltekintve attól, hogy vádló semmisségi panasza, az érvényesíteni kívánt semmisségi ok tüzetes megjelölésének és megfelelő kifejtésének hiányából amúgy sem felel meg a Kbp. 361. §, illetve 337. § 2. bekezdése követelményeinek, a semmisségi panaszt a Kbp. 364. §-ának 1. pontjára való tekintettel, mint meg nem engedettet, vissza kellett utasítani azért, mert a Kbp. 325. §-ának 2. bekezdése, eltérően a vádló perorvoslati jogaira vonatkozó egyéb rendelkezésektől — kifejezetten rendeli, hogy a vádló csak az illetékes parancsnak mégha-