Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

77' első idejére általában felmentettekre éppen úgy, mint azokra, akik az általános mozgósítási parancsra már bevonultak és csak azután mentetnek fel. Az ezzel ellenkező felfogás nemcsak az általános mozgósítási parancs céljával és lényegével, valamint a logika törvényeivel, hanem tekintettel a felmentetteknek sok százezerre menő számára — a katonai érdekekkel is homlokegyenest ellenkeznék. Ámde a bűnvádi per arra is adatot nyújt, hogy a vádlott, mint anyakönyvi lapja is mutatja, a felmentés folytán nem helyeztetett a nem tényleges viszonyba, hanem szabadságolási igazolvánnyal ideiglenesen szabadságoltatott s ugyanezen az igazolványon megjegyeztetett, hogy „csak újbóli behívás esetén tartozik bevonulni". És a rétsági csendőrőrs jelentése szerint, vádlott két ízben utasíttatott, a pótzászlóalj parancsnokság megkeresése folytán a bevonulásra s ő csak a második utasításnak tett eleget. Mindezekből pedig az következik, hogy vádlott, akár a behívási parancs iránti engedetlenség, akár pedig, amennyiben t. i. mint ideiglenesen szabadságolt, a Szolgálati szabályzat I. rész Előzetes észrevételei szerint, a tényleges viszonyban megmaradt, az önkényű eltávozás vétségének (Kbtk. 212. §) vádjával joggal terhelhető, ha a vas uti alkalmazásából való elbocsátása, illetőleg a csendőrség útján történt behivatása után, azonnal: be nem vonult és olyan körülmények fenn nem forogtak, amelyek a vádlottat a kötelességei felől megtéveszthették, s ennélfogva jóhiszeműségét igazolhatják. Ép e kérdések elbírálhatása céljából azonban szükséges ama döntő körülményeknek a megállapítása, vájjon milyen természetű volt vádlott szabadsága, illetve mi okból szabadságoltatott vádlott ideiglenesen, holott a felmentés jogcímén a nem tényleges viszonyba lett volna helyezendő, vájjon mikor és mi alapon lett vádlott a csendőrség által