Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

66 szükséges az időjárás viszontagságai ellen őket megvédő ruházat és lábbeli, mint a fegyverzet vagy a lövőszer és hogy ennélfogva az, aki ily vi­szonyok között tudva, csalárdul közreműködik abban, hogy e hatonáink hasznavehetetlen efféle dolgokkal láttassanak el, kétségkívül abban a tu­datban jár el, hogy e cselekményéből a haderőnk­re szükségkép hátrány háramlik. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása sze­rint, a Kibtk. 1. §-a második 'bekezdésének végső mondata, a vádbeli bűntett elbírálásánál, nem jöhet figyelembe. Ez igaz, de ennek a rendelkezésnek alkalmazására nincs is szükség! Mert igaz ugyan, hogy ez a rendelkezés az úgynevezett (immár meghaladott) dolus indirectus elméletének köszö­ni létét és, hogy e rendelkezés alkalmazhatásához az szükséges, hogy tényleg valamely nem akart súlyosabb eredmény következzék be annál, mint aminőre a tettes szándéka irányult; ámde az előadottak szerint a Kbtk. 327. §-ában meghatáro­zott, az állam hadiereje elleni bűntett tényálladéki elemeként nem is a dolus indirectust kell megkö­vetelni, hanem a tettel járó rossznak egyenes meg­fontolását és elhatározását. Ugyanezért a legfelsőbb honvéd törvényszék nem azonosíthatja magát, a honvéd koronaügyész helyettese által, a tárgyaláson kifejtett azzal az ál­lásponttal sem, hogy a dolus indirectus esete ak­kor is fennforogna, illetőleg, hogy a Kbtk. 1. §-a második bekezdésének végső mondatában foglalt rendelkezés arra az esetre is szólana, ha a súlyo­sabb eredmény be sem következett, de az a cse­lekményből közönségesen következik, vagy leg­alább könnyen következhetik és így az állam hadi­ereje elleni kérdéses bűntett tényálladékát az il­lető hadseregszállítónak már ama mulasztása is megállapíthatná, hogy a szállított dolog minőségé­nek megfelelő volta felől előzetesen, a kellő gon dosság elmulasztásával meg nem győződött. Az elsőfokú ítélet indokolásában felhozatik,

Next

/
Thumbnails
Contents