Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

26 4. sz. döntvény. (Kelt 1915. március 30-án, a 100/1915. számú ügyben.) I. A szabadságvesztés-büntetés idejébe mindenkor be kell számítani azt az időt, amelyet az elítélt egyén, az ítélet jogerőre emelkedésétől, a büntetés valóságos megkezdéséig, letartóztatásbantöltött. II. A jogerőre emelkedés napja szintén beszámítandó. Indokok: A Kbp. 417. §-ának végmondatában használt ez a kifejezés „a büntetés végrehajtásának elrendeléséig" — tekintettel a Kbp. 382. §-ának 2. bekezdésében használt azonos kifejezésre, — akként is volna ugyan értelmezhető, mintha csak a jogerőreemelkedés napjától, a végrehajtató rendelet keltéig terjedő letartóztatás volna beszámítandó a büntetésbe, ellenben a végrehajtató rendeleí keltétől a büntetés valóságos megkezdéséig, — esetleg több napra terjedő, — letartóztatásban töltött idő beszámítás tárgyát nem képezné. Ez az értelmezés azonban sem a méltányos ságnak, sem a törvény intentióinak nem felelne meg, mert az ítélet jogerőre emelkedésétől, a végrehajtató rendelet keltéig, ép úgy tőle független körülmény miatt volt letartóztatva az elítélt, mint a végrehajtató rendelet keltétől, a végrehajtás valóságos foganatosításáig. Maga a Kbp. javaslatának indokolása IS íi Zt mondja, hogy a javaslat átvette a polgári bűnvádi perrendtartásoknak „azokat a humánus rendelkezéseit, amelyek az elsőfokú büntető ítéletek kihirdetésétől a büntetés valóságos megkezdéséig fogságban töltött időnek a büntetésbe való beszámítására vonatkoznak". E fölfogás mellett szól az osztrák birodalmi tanácsban hozott és a dolog természeténél fogy? a lényegben teljesen azonos analóg törvény szö-