Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

21 sének 4. pontja alapján való feloldása mellett, vádlottat az 1890. évi XXI. t.-c. 1. §. 2. pontjába (2. §: 2. p.) ütköző, katonai behívó-parancs iránt tanúsított engedetlenség bűntettében kellett bűnösnek mondani. 2. sz. döntvény. Kelt 1914. december 9-én, a P. 73/14. számú ügyben.) Tényleges katona állományú egyének, öncsonkítás esetén, ha tettük nem a Kbtk. 293. §-ában meghatározott öncsonkítás katonai bűntettét képezi, a véderőről szóló 1912. évi XXX. t.-c. 69. és 71. §§-ainak alkalmazásával büntetendők, HorvátSzlavon országokban is. Vádlottat — a m. kir. karlováci 36. honvédgyalogezred állományába tartozó konvédet, —ki jobbkeze kis ujjának végső percét a szolgálati képességét nem befolyásoló, könnyű és minden utókövetkezmény nélkül gyógyult testi sérülés okozása mellett, azzal a szándékkal vágta meg, egy utász fejszével, hogy magát csak rövid időre tegye szolgálatképtelenné, az elsőbíróság a Kbtk. 677. §-a szerint minősülő, a testi biztonság ellen öncsonkítás által elkövetett vétség miatt ítélte el. Ez ítélet ellen, az ügyész részéről — a Kbp. 358. §-ának 10. pontja alapján — emelt semmiségi panaszt a legfelsőbb honvéd törvényszék alaposnak találva, az elsőfokú ítéletet feloldotta és vádlottat, a véderőről szóló 1912. évi XXX. t.-c. 69. §-ának 1. pontjába ütköző öncsonkítás vétségében mondotta ki bűnösnek s ugyané törvény 69. és 71. §-ai alapján, a Kbtk. 94. §-ának alkalmazásával kiszabott, szigorú közös szobai fogságra ítélte a következő indokolással: Vádló a Kbp. 358. §^ának 10. pontjára alapított semmiségi panaszában azt adta elő, hogy a