Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

125 34. sz. döntvény. .Kelt 1917. évi szeptember hó 7-én P. 347/1917. számú ügyben). Az a körülmény, hogy az elsőfokú ítélet kihirdetésekor, az előbb megkérdezett vádlott az ítéletben megnyugodott, nem zárja ki azt, hogy az utána megkérdezett védő, vádlott érdekében s annak utólagos hozzájárulásával, perorvoslattal élhessen. A x-i. honvéd hadosztálybíróság által hozott ítélet kihirdetése után vádlott kijelentette, hogy az ítéletben megnyugszik, míg a védő az ítélet ellen semmiségi panaszt jelentett be. A haditörvényszék, a nélkül, hogy vádlottat a védő által használt eme perorvoslathoz való hozzájárulása tekintetében megkérdezte volna, a védő perorvoslatát, mint meg nem engedettet, visszautasította azzal a megokolással, hogy a Kbp. 101. §.-ának 3. bekezdése értelmében, rendes perorvoslat használhatásához az elítélt beleegyezése szükséges, az elítélt pedig, a jelen esetben, a perorvoslati jogára történt kitaníttatása után az ítéletben megnyugodott, ennek pedig a Kbp. 326. §.-ának 1. bekezdése érelmében az a hatálya van, hogy az ily lemondástól visszalépésnek többé helye nincsen. Védő, a semmiségi panasz visszautasítása miatt, felfolyamodással élt s a legfelsőbb honvéd törvényszék annak, mint alaposnak, helyt adott és a semmiségi panaszt elfogadta. Indokok: A törvény szerint, (Kbp. 325. §. 1. bekezdése) vádlott érdekében, perorvoslat használására, a védő is jogosult. Ahhoz, hogy a védő perorvoslatot használhasson, az elítélt beleegyezése szükséges ugyan (Kbp. 101. §. 3. bekezdés), de ez nem változtat azon a tényen, hogy a védőt külön perorvoslati jog illeti. Ennélfogva az is irreleváns, vaj-